Tavaly Kaposvár több ipari területén, így a Kenyérgyár utcában és az Izzó utcában is történtek fejlesztések. Ezen a környéken új út és járda, illetve kamionparkoló is épült, amellett, hogy több gyalogátkelőhelyet létesítettek, a buszmegállókat pedig felújították. Ezek a beruházások nemcsak a dolgozók munkába járását könnyítik meg, de a cégek partnerei is egyszerűbben jutnak el az itteni üzemekhez.

"Tovább emeli ennek az ipari parknak a színvonalát, tovább emeli a környezetünknek a színvonalát. Nem mindegy, hogy milyen viszonyok és milyen körülmények között végezzük itt a munkánkat." - mondta a Lakics Gépipari Kft. alapító-tulajdonosa, Lakics László.

Akárcsak tavaly, úgy a város az idei fejlesztések előtt is kikérte a vállalkozók véleményét. Csütörtökön délután mintegy húsz kaposvári cégvezető mondta el elképzeléseit és javaslatait.

"Az Izzó utca második szakaszán van még pár javítani való, illetve azon a környéken és talán még, amit kérünk a további kamionparkolón kívül, az az, hogy a kerékpáros megközelítés is elérhetővé váljon" - árulta el a Videoton Elektro-Plast Kft. ügyvezető igazgatója, Gerber András.

Közel hétmilliárd forintot fog az elkövetkezendő öt esztendőben a kaposvári gazdaság infrastruktúrájára fordítani a város. Ebből a keretből több mint másfélmilliárd forint bértámogatásra jut majd és ebből a pénzből nagyjából 70 szakemberlakás is megépül a megyeszékhelyen.

A Videoton ipari park vállalkozásai egyébként több mint kétezer embernek adnak munkát és a fejlesztéseknek köszönhetően ez a szám még tovább nőhet.

 A vállalkozások szerint jó, hogy megfogadják javaslataikat, mert így nő a versenyképességük, ráadásul a dolgozók munkába járása is könnyebb.
A vállalkozások szerint jó, hogy megfogadják javaslataikat, mert így nő a versenyképességük, ráadásul a dolgozók munkába járása is könnyebb.

"Azért is, hogy minél több embernek adjanak munkát, hogy el tudjuk érni az évtized végéig, hogy aki dolgozni akar, az dolgozni is tudjon, azért, hogy emeljék meg a béreket, azért, hogy jobban éljenek a kaposvári emberek és azért, hogy erősödjön a helyi gazdaság, mert hogyha a helyi gazdaság erősödik, akkor több adóforint kerül be a város kasszájába, ennek pedig az a következménye, hogy többet tudunk költeni kultúrára, többet tudunk költeni az útra, a járdára, az oktatásra, a sportra és még sorolhatnám ..." - foglalta össze Szita Károly, polgármester mi mindenért lehet fontos a helyi/térségi gazdaság erősítése.

A délutáni egyzetető fórumon a vállalkozók a többi között még az optikai internethálózat bevezetését, illetve a közterületi kamerarendszer bővítését fogalmazták meg igényként. A megbeszélésen az is kiderült, hogy az Izzó utca környéke mellett idén a Raktár utcai terület felújítására biztosan sor kerül.

Címkék: vállalkozó, Videoton, felújítás, fejlesztés, Szita Károly, gazdaság