Mint arról korábban már beszámoltunk: általános halfogási tilalmat rendeltek el tavaly október elsején Kapos folyón, ugyanis két-háromezer köbméternyi vinasz (cukortalanított melasz) folyt ki a Cukorgyár egyik tartályából, amely a Kisgáti patakon keresztül jutott vízbe, és elkezdte pusztítani a halállományt.

A Somogy Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság közleménye szerint a szennyezés levonult az érintett halgazdálkodási vízterületről, a víz színe, szaga és minősége a szennyezés előtti időszakra jellemző állapotú. Ezért az őshonos halfajok szaporodási időszakát követően a tilalom fenntartása már nem indokolt, ugyanis a halállományban további tömeges halpusztulás már nem várható, az ivadékok életfeltételei biztosítottak, az állategészségügyi és ökológiai veszélyhelyzet pedig már nem áll fenn. A halfogási tilalmat ezért augusztus 1-ével feloldják.

Címkék: vinasz, szennyezés, kapos, gazdaság