út


A kaposvári Füredi csomópontban 2013. november 4-e estétől november 11-ig külső vállalkozók bevonásával felújítási munkákat végeztet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A főleg az éjszakai órákban zajló kivitelezés során a jelenlegi egyenetlen útburkolat lemarására és visszaaszfaltozására kerül sor. A munkálatok időtartama alatt forgalomkorlátozásokat vezet be a közútkezelő, de addig is jelzőlámpa és jelzőőrös irányítás segíti majd a forgalmat.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri azokat a közlekedőket, akik a felújítási munkák idején a csomópont felé kénytelenek utazni, hogy minden esetben a kihelyezett tábláknak megfelelően, ne pedig megszokásból vezessenek. A forgalomkorlátozás, illetve lezárás érinti a tömegközlekedési járatoknak a csomópontban lévő megállóhelyeit, illetve útvonalát is. A megállóhelyek 2013. november 7-én 6 és 20 óra között ideiglenesen átkerülnek a csomópont mind a négy ágán, a beavatkozási szakasz kezdetétől, illetve a végétől 50-50 méterre.

A társaság arra kéri a közlekedőket, hogy aki teheti, a kivitelezés időtartama alatt a csomópontot kerülje el, a tranzitforgalom pedig inkább a 61-es főút várost elkerülő szakaszát használja majd ezalatt az egy hét alatt. Mivel a kivitelezés elsősorban éjszaka zajlik majd, a munkákból adódó zaj miatt a lakosság megértését és türelmét kéri a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A megyében jövő áprilisig csaknem félszáz kilométernyi közút újul meg, 26 szakaszon. A  beruházásoknak köszönhetően nő majd a forgalombiztonság, jobb lesz a közlekedés és csökkennek a környezeti károk.

Címkék: munkák, felújítási, kaposváron, út, 2013, gazdaság