halpusztulás

A szennyezést és a halpusztulást pénteken horgászok és természetbarátok észlelték a folyó Döbrököz és Kurd közötti szakaszán - mondta az MTI-nek Tóth István Zsolt, döbröközi civil természetvédő, aki elektronikus levélben közérdekű bejelentést tett a zöldhatóságnál.

A természetvédő arról számolt be, hogy a Kapos vize sötétbarna színű lett és szúrós szagot árasztott, a folyóban fél percenként tűntek fel haltetemek; kárászok, keszegek, domolykók hullottak el.

Szombat délelőtt az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy Kurdnál már tisztult a Kapos, de több elpusztult halat vitt magával. Mintegy tíz kilométerrel lejjebb, Szakálynál vörösesbarna, szúrós szagú, habzó víz folyt a mederben, az uszadékokon haltetemek akadtak fenn. Pincehelyről harcsák, busák pusztulásáról is beszámoltak.

Boros Brigitta Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-nek elmondta: a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a zöldhatóság az állategészségügyi hatósággal közösen helyszíni szemlén vizsgálja a a szennyezés mértékét.

Mint arról mi is beszámoltunk: a Magyar Cukor Zrt. kaposvári cukorgyárából kedden folyt ki két-háromezer köbméternyi cukortalanított melasz, más néven vinasz. A cég akkor azt közölte, hogy az anyag elenyésző része jutott be a Kisgáti patakba, és azon keresztül a Kapos folyóba.

Hájos László, a gyár termelési vezérigazgató-helyettese kedden azt nyilatkozta, hogy a felhígult szerves anyag nem károsítja a környezetet.

halpusztulás

(MTI Fotó: Tóth Ferenc)

Címkék: tolna, pusztulás, kapos, horgász, hal, gazdaság