halpusztulás

Szombat estétől vasárnap estig megnyitják a Sió zsilipet, hogy a Balaton vizével hígítsák fel a Kapos folyó szennyezését - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton az MTI-vel.

Tóth István Zsolt, döbröközi civil természetvédő, aki elektronikus levélben közérdekű bejelentést tett a zöldhatóságnál szombaton. Horgászok és természetbarátok a szennyezést és halpusztulást pénteken észleltek a folyó Döbrököz és Kurd közötti szakaszán. A természetvédő arról számolt be, hogy a Kapos vize sötétbarna színű lett és szúrós szagot árasztott, a folyóban fél percenként tűntek fel haltetemek; kárászok, keszegek, domolykók hullottak el.

Az OVF közleménye szerint a szennyezés nyomán nem történt jelentős mennyiségű halpusztulás, "haltetemek helyenként láthatóak". Az esetlegesen elpusztuló halak kiszedése, védelme, illetéktelen kihalászása megakadályozása érdekében a vízügyi igazgatóság szakemberei figyelemmel kísérik a szennyeződést.

Úgy vélik: a Kaposvári Cukorgyárban történt tartálysérülés következtében vinasz (cukortalanított melasz), cukorgyári melléktermék került a Kapos folyóba. A szennyezés a folyó szűkületeiben, áramlási holttereiben összetorlódott, ott oxigénhiányt okozott.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség javaslatára a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság harmadfokú készültséget rendelt el. A szennyeződés hígítására a folyómederben nincs megfelelő vízmennyiség, "ezért azt a Sió zsilipen a Balatonból 24 órán át tartó hígító vízzel kell biztosítani". Az OVF azt írta: a Balatonból így kieresztett vízmennyiség kevesebb, mint a tóból naponta elpárolgó víz fele, a kieresztés a jelenlegi viszonyok között 2 milliméterrel csökkenti a tó vízszintjét.

A Sió zsilipet szombaton az esti órákban nyitják meg, majd vasárnap az esti napszakban zárják vissza a szakemberek - olvasható a vízügyi főigazgatóság közleményében.

Címkék: jelentős, kapos, vinasz, pusztulás, hal, balaton, gazdaság