OK trafik MTI Mészáros János OK


A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szombat reggel közzétette azoknak a helyeknek a listáját, ahol eredménytelen lett a trafikpályázat. A minisztériumi közlemény a tavaly december 15-én megjelent pályázati kiírásra hivatkozik.

Az eredménytelenségi lista szerint 35 darab jogosultságot érintett az eredménytelenné nyilvánítás összesen 26 településen vagy budapesti kerületben. Somogyban egy települést érint a mostani eredménytelenség, viszont a megyében rengetegen zúgolódnak amiatt, hogy kilométereket kell gyalogolniuk, ha cigarettát akarnak vásárolni.

A közleményből nem derül ki, hogy az egyes esetekben miért nem lehetett megkötni a szerződést a nyertes pályázóval.

OK trafik MTI Mészáros János OK


Ahol viszont van trafik, ott megjelentek a revizorok is. Az MTI úgy tudja, hogy a következő hetekben kifejezetten a 18 éven aluliak kiszolgálását ellenőrzik a fogyasztóvédelmi felügyelőségek munkatársai. A tilalom betartását a trafikokban fiatalkorúak bevonásával vizsgálják.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a július 1-je óta lefolytatott ellenőrzések összesített eredménye szerint a próbavásárlással érintett dohányboltok 18 százaléka, ebből az elmúlt nap ellenőrzései alapján az árusítóhelyek 12,5 százaléka adott el dohányterméket fiatalkorúnak.

A jogsértés miatt összesen 11 koncesszió-tulajdonos ellen indult fogyasztóvédelmi eljárás.

forrás: MTI, fotó: Mészáros János (MTI)

Címkék: engedély, bolt, pályázat, trafik, nemzeti, ellenőr, dohány, üzlet, Somogy, gazdaság