Nagybajomban néhány éve megújult polgármesteri hivatal várja az ügyfeleket. A modern óvodát minden szülő dícséri. A sportcsarnok előtt pedig parkoló várja a kocsival érkezőket. Mindehhez azonban hiteleket kellett felvennie az önkormányzatnak. A 3500 fős településnek összesen 170 millió forint rövid és hosszúlejáratú hitele van. Az éves kamat 16 millió forint, amit másra is tudnának fordítani.


- 20 kilométer hosszú belső úthálózatunk van, nagyon rossz állapotban vannak, és ha csak ezt tudnánk visszaforgatni például a lakosság felé akkor az már egy nagyon nagy megkönnyebbülést jelentene - mondja Nagybajom polgármestere, Czeferner Józsefné.   
Az 5000 lakos alatti települések teljes tartozását átvállalja a kormány. A nagyobbakét átlagosan 40%-ban. Szita Károly azt mondja: még a kisvárosok jelentős része is azért volt kénytelen 2005 és 2010 között ugrásszerűen hitelt felvenni és kötvényt kibocsátani, mert nem tudott bért fizetni, vagy nem tudta a villanyszámlát, fűtés költségeit rendezni.


A nagyobb települések a fejlesztésekre vették fel hiteleket, mert az uniós pályázatoknál magas volt az önerő, amit kölcsön nélkül nem tudtak előteremteni.


- Nagyon jól tudja a kormány, hogy az önkormányzatok sem önmaguktól kerültek adósságcsapdába, hanem azért, mert rákényszerítettek bennünket. Ez óriási segítség minden települési önkormányzatnak. Ez Kaposvár esetében is több milliárd forintot fog jelenteni - tette hozzá Szita Károly.


A megye 245 településének van valamilyen hitele. 77 önkormányzatnak nem csak rövid, hanem hosszúlejáratú is. A teljes megyei adósságállomány 49 milliárd forint. Az államkincstár félévi adati szerint ebből 38 milliárd 5 nagyvárosé, a többi a kistelepüléseké.


- Somogy megyében 245-ből szerintem olyan 30-35 település biztos óriási bajban lett volna, ami azt jelenti, hogy rendkívüli adósságrendezést kellett volna velük szemben - mondja a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Schmidt Jenő.


A kormány 612 milliárd forintot vesz át az 1300 milliárdos teljes tartozásból. Hogy melyik nagytelepüléstől pontosan mennyit vállal át az állam, arról a napokban kezdődnek a tárgyalások.

Kaposvár adósságállománya 10 milliárd forinttal is csökkenhet. Olvassa el korábbi cikkünket!

http://kapos.hu/hirek/politika/2012-10-29/10_milliard_forinttal_is_csokkenhet_kaposvar_adossagallomanya.html

 

Címkék: mentőöv, önkormányzta, települései, adósság, Somogy, gazdaság