A megyei kórház új épületén és az új kulturális központon, az Agórán kívül Kaposváron nincs nagyberuházás. Somogyban a legrosszabb a helyzet Nagyatád, Csurgó és Barcs környékén, itt gyakorlatilag nincs munkájuk az építőiparban dolgozóknak. A Balatonnál valamivel jobb a helyzet. Az elmúlt években csaknem 70 százalékkal csökkent a megrendelések száma. Az idei első negyedév pedig az abszolút negatív rekord. Ezt a cégek is megérzik.

Csak a második negyedévben, ami az építőipari szezon kezdete mintegy 1100 vállalkozás ellen, és Somogy megyében jelenleg 145 somogyi cég ellen indult felszámolási eljárás - mondta el a Somogy Megyei Iparkamara szolgáltatási vezetője, Németh Kriszta.

építőipar


A kevés megrendelés csak az egyik oka a mélyrepülésnek a vállalkozók szerint. A másik nagy probléma -már évek óta- a körbetartozás. Vagyis az, hogy a fővállalkozó nem fizet az alvállalkozónak, az pedig a munkásoknak.

Tudja a német az osztrák a francia, az angol, akármelyik vállalkozó, amelyik itt dolgozik, hogy a magyar vállalkozásokat nem kell kifizetni, mert nincs következménye - mondta a jelenlegi helyzetről a Vállalkozók Országos Szövetségének somogy megyei elnöke, Daxner Gábor.

Az építőiparban dolgozók szerint a problémát csak törvényi szabályozással lehetne megoldani, viszont az állam is milliárdokkal tartozik építkezési vállalkozóknak. Így a cégek szerint a törvényalkotó nem érdekelt abban, hogy változzon a helyzet.

Címkék: mélypont, csőd, építőipar, rekord, somogy, gazdaság