Hírek
Egészségügyi anyagok
-
Egészségügyi anyagok
Egy hét alatt nyolc csecsemő halt meg a miskolci kórházban
A koraszülött osztályt nem zárják be, de a miniszterelnök átfogó vizsgálatot rendelt el. A főigazgatót felfüggesztették.
-
Egészségügyi anyagok
A legtöbb somogyi kistelepülésről hiányzik a patika
Az arányt a Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége 80 százalékosra becsüli. Az érdekvédők beszédes adatokat szedtek össze; szerintük a helyzet hamarosan még rosszabb lesz.
-
Egészségügyi anyagok
Sok a kifogásolható gyermekcipő
A fogyasztóvédelmi hatóság bevizsgált néhányat. Nem örültek az eredményeknek. A díszek könnyen leválnak, a termékmegjelölés hiányos, ám ezeknél nagyobb baj: sok cipő egész egyszerűen nem engedi, hogy a láb egészségesen fejlődjön.
-
Egészségügyi anyagok
A fokhagyma felére csökkentheti a tüdőrák kockázatát
Hetente kétszer, nyers fokhagymát fogyasztva csaknem megfeleződik a tüdőrák kialakulásának a rizikója. Ez a megállapítás ráadásul a fokhagymaevő dohányosokra is igaz. Kínai tudósok jöttek rá erre.
-
Egészségügyi anyagok
Magyarországon is sziesztázhatunk?
Az egyre forróbb nyarak miatt, el kell gondolkozni a munkavédelmi szabályozás módosításán - mondta az Országos Munkavédelmi Bizottság ügyvivője.
-
Egészségügyi anyagok
Jégesővel és záporokkal érkezik a hidegfront
Ma már záporok, zivatarok tarkíthatják időjárásunkat. A jégeső és a várhatóan hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső miatt, elsőfokú figyelmeztetést rendeltek el.
-
Egészségügyi anyagok
Durva: rákkeltő anyag a hazai gyerekjátékokban!
Babákat, játékpisztolyokat és fürdőjátékokat is ellenőriztek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai. Egy-két esetben megdöbbentő dolgok derültek ki.
-
Egészségügyi anyagok
Csernobil-mértékű katasztrófa fenyeget a szomszédban!
15 millió tonna méreg halmozódott fel a bányatóban, amivel eddig elfelejtettek foglalkozni.
-
Egészségügyi anyagok
Újabb óriáscsecsemő
Ezúttal Spanyolországban jött a világra, egy több mint hat kilós "kisbaba".
-
Egészségügyi anyagok
Tetőzik a forróság: 41 fok is lehet!
Az ország egész területére kiadták a hőségriasztást; pénteken viszont ideér az enyhülést ígérő hidegfront.
-
Egészségügyi anyagok
Itt a parlagfű szezon
Kiadta a narancs riasztást a parlagfű miatt a tisztiorvosi szolgálat. Több olyan termőföldet is találtak, ahol már másfél méteresre nőtt az allergén gaz. A kaposvári tüdőgondozót egyre többen látogatják, pedig a megyeszékhelyen még csak közepes mértékű a pollenszórás.
-
Egészségügyi anyagok
Meghosszabították a hőségriasztást
Péntekig biztosan marad a sivatagi forróság, és ezzel együtt a hőségriadó is.
-
Egészségügyi anyagok
Egészségfejlesztési Irodák nyílnak Somogyban
Egészségügyi tanácsadással, az egészséges életmód bemutatásával és közösségi programokkal várják a somogyiakat is a hamarosan nyíló egészségfejlesztési irodákban.
-
Egészségügyi anyagok
Videó
Videóval! Jótékonysági vitorlázás a Balatonon
Daganatos és leukémiás gyerekeknek, valamint a betegségből már felgyógyult fiataloknak szerveztek jótékonysági vitorlásversenyt Balatonbogláron.
-
Egészségügyi anyagok
Videó
Videóval! Bébibumm Somogyban
Öt éve nem született annyi gyerek Somogyban, mint idén. Míg országos szinten csaknem 6 százalékos a születésszám csökkenés, addig a megye kórházaiban 20 százalékkal több gyerek született, mint tavaly.
-
Egészségügyi anyagok
Gyakori a permetszeres mérgezés!
Idén eddig 84, növényvédőszerrel történt mérgezési esetet jelentettek, amelyből 3 halállal végződöttl.