A Szigeti-Gyula János Egészségügyi Technikum diákjai egy olyan hivatást választottak maguknak, amely egyszerre szól az emberségről, a segíteni akarásról és az alázatról - mondta az iskola jubileumi ünnepségén Kaposvár polgármestere. Szita Károly azt is hozzátette, hogy az intézmény tanulói és oktatói nagyban hozzájárulnak a város egészségvédő törekvéseihez, illetve a szűkebb-tágabb közösség szolgálatához.

fotó: szigeti.pte.hu
fotó: szigeti.pte.hu

Az ünnepségen részt vett a térség országgyűlési képviselője is. Gelencsér Attila köszöntötte az intézmény igazgatóját is, aki immáron negyed évszázada vezeti a középiskolát. Veiger Katalin beszédében azt mondta: "szerető, védő, oltalmazó családias közegben élünk, nem véletlen, hogy sok nagyszülő és szülő kiséri vissza gyermekét, unokáját iskolánkba. A legtöbb kolléga évtizedeken keresztül az iskola dolgozója. A közös ünnepek, hagyományaink hosszú évek óta idekötik volt kollégáinkat. A közös múlt, közös értékek, a bizalom, a kölcsönös tisztelet védőhálója ad számunkra biztonságot."

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának dékánja pedig a fenntartó nevében mondott köszönetett a magas színvonalú, gyakorlatoreientált oktatásért. Ács Pongrá azt is bejelentette, hogy a 2024/25-ös tanévtől egy új képzés is elindul a Szigeti-Gyula Egészségügyi Technikumban: az okleveles óvodai nevelő technikus

Címkék: Szigeti-Gyula, középiskola, egészségügy, diák, egészségügyi anyagok, Kaposvár