A második helyen a Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola végzett, a harmadik pedig a Nagyboldogasszony Római Katolikus Iskolaközpont együttese lett. Ők 60, illetve 40 ezer forint értékű ajándékcsomaggal lettek gazdagabbak.

A nyereményeket Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere tegnap adta át. Tőle tudjuk azt is, hogy a rendezvényen idén 520 diák vett részt, jóval többen, mint az előző években. Az átadón a városvezető arról beszélt: a rendszeres mozgás kiemelten fontos cél városunkban, hiszen segítségével az egészségben eltöltött évek száma is növelhető. Ezért fejleszti a somogyi vármegyszékhely a töbi között a kerékpáros infrastruktúrát és ezért bővíti folyamatosan a szabadtéri sportolás lehetőségeit is.

Címkék: eredmény, autómentes, bringa, egészség, mozgás, kerékpár, vetélkedő, Deseda, diák, egészségügyi anyagok