A látássérültek nemzetközi napja alkalmából a Kutatópont Kft. felmérést készített a hazai lakosság érintettségéről, érzékenységéről, valamint segítségnyújtási hajlandóságáról. A magyar lakosság 18 százalékának van a környezetében gyengénlátó barát, családtag, vagy ismerős, míg egyéb fogyatékossággal élő (mozgássérült, siket) közeli, vagy távoli ismerőse 12 százaléknak.
A hazai 18 évesnél idősebb lakosság 12 százaléka próbálta ki valamilyen rendezvény keretén belül, hogy milyen lehet a vakok élete. „Míg a különböző nemek és korcsoportok közel azonos arányban tettek próbát, addig a növekvő végzettségi szinttel a látáshiánnyal élők élethelyzetébe belehelyezkedők köre növekszik. A felsőfokú végzettségűek 22 százalékának volt arra módja, hogy ilyen jellegű tapasztalatra tegyen szert” - mondta el Rabcsánszki Laura a Kutatópont Kft. projektigazgatója.
A látássérültek életébe eddig nem belehelyezkedők 45 százaléka lenne nyitott a kipróbálásra egy rendezvény keretén belül. Átlagnál magasabb az érdeklődés a 18-29 évesek körében (58 százalék), valamint a közép és felsőfokú végzettségűek között (54-54 százalék). A budapestiek kevésbé mutatkoztak szenzitívnek a téma iránt, csak 38 százalékuk mutat nyitottságot, míg a megyeszékhelyen élők 52 százaléka kipróbálná, hogy milyen a látássérültek élete.
A magyar felnőtt lakosság 37 százalékával előfordult már, hogy megkérte egy látássérült, hogy hétköznapi szituációban (közlekedési helyzetben, vásárlásnál) segítsen neki, ezen belül is a Budapesten élőkkel ez az átlagnál magasabb arányban fordult elő (55 százalék).
Míg a látássérült kérésére a lakosság 37 százaléka segített már, addig 43 százalék számolt be arról, hogy a jószándéktól vezérelve önszántából segített egy világtalan embernek hétköznapi szituációban. Miközben a 18-29 évesek mutatkoztak a leginkább érdeklődőnek annak kapcsán, hogy milyen lehet a látássérültek élete, addig az átlagnál alacsonyabb az önkéntes segítség körükben (34 százalék). A felsőfokú végzettségűek 55 százaléka említette, hogy segített a múltban látássérült embernek önkéntesen.
A Kutatópont Kft. felmérése arra is rávilágított, hogy a lakosság 10 százalékánál bár a szándék megvolt a múltban a segítségre, azonban tettek nélkül maradt. Az elmaradt segítség okaként 59 százalék arról számolt be, hogy más megelőzte őket a segítő jobb nyújtásában, 26 százalék tapasztalata szerint a látássérült elutasította a segítséget, míg 10 százalék félt attól, hogy megbántaná a kéretlen patronálásával a fogyatékossággal élő embertársát, további 8 százalék pedig nem tudta, hogyan kezelje a szituációt, miként közeledjen.
Nagyon magas az egyetértés abban a kérdésben, hogy a vakvezető kutyákat beengedik olyan helyre is, ahová más kutyákat nem, a felnőtt lakosság 91 százaléka értett egyet ezzel, 7 százalék tartózkodott és csupán 2 százalék ellenezte.
Október 15-e egyébként az ENSZ döntése értelmében 1969 óta a fehér bot világnapja.
Címkék: vakvezető, vak, látássérült, gyengénlátó, egészségügyi anyagok