Címke találatok a hírekben
Szászfalvi László címkére összesen 10 db hír találat:
-
Politika
Pro és kontra Ezt gondolják a somogyi emberek a pártok szerint
Nagy a baj vidéki emberek megélhetésével az MSZP-s Lamperth Mónika szerint. A politikus azt mondja: készülnek, hogy egy esetleges kormányváltás után, minél hamarabb tudjanak segíteni a legelesettebbeken. A Fidesz szerint erre nyolc éve lett volna a szocialistáknak, akik tehetetlenségükben most újra gyűlöletkampányba kezdtek.
-
Politika
Miniszteri biztos lett Szászfalvi László
A somogyi politikust a tisztségre, az emberi erőforrások minisztere nevezte ki.
-
Kultúra
Államtitkárok avatták fel a csurgói Napsugár Szociális Otthon új épületét
Szászfalvi László és Soltész Miklós kiemelte a közösség és az összefogás jelentőségét, ennek köszönhetően épülhetett fel ugyanis négy év alatt a 16 fős nappali otthon.
-
Kultúra
Hitélet Mely szervezet lehet egyház? Komoly feltételek az új törvénytervezetben
Kizárólag a primer hitéleti, vallási tevékenységet végző egyházak kerülhetnek az új egyházi törvény hatálya alá. A tervezet, amelynek alkotói összesen kilenc egyházat említenek meg név szerint, heteken belül a kormány elé kerülhet.
-
Politika
Finanszírozás Az önkéntességet támogató program indul
Az önkéntességet szeretnék erősíteni az egész unióban jövőre, ezért Magyarországon is ezt támogató program indul - mondta a hétvégén Kaposváron Szászfalvi László államtitkár. A Kapospont kérdésére azt is elmondta: az egyházi iskolák is ugyanannyi támogatást kapnak jövőre, mint az állami iskolák.
-
Gazdaság
Csurgó Együtt a civilekkel a munkanélküliségért
A civil szervezetek rengeteget tehetnek a munkanélküliség mérséklésére és a foglalkoztatási arány javítása érdekében -hangzott el a pénteki szakmai tanácskozáson, a Somogy megyei Csurgón.
-
Politika
Szászfalvi László Készül az egyházakra vonatkozó salátatörvény
Nincs félnivalója a tisztességes egyházaknak, viszont a kifejezetten gazdasági haszonszerzésre létesült egyházakról ugyanez már nem mondható el - mondta Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkára.
-
Kis szines
Törvényjavaslat Segítség az egyházi iskoláknak
Egymilliárd forintot pótolhat az állam idén az egyházi közoktatási intézmények kiegészítő normatívájának négymilliárd forintos elmaradásából az ősszel megszavazandó zárszámadási törvényjavaslat szerint - közölte Szászfalvi László a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára.
-
Politika
Választás Őszi izgalmak
Izgalmas lesz az őszi önkormányzati választás. Úgy tudjuk: több MSZP-s polgármester függetlenként indul, és többen nem jelöltetik magukat azok közül, akik hosszú évek óta polgármesterek.
-
Politika
Választás 2010 Somogyi államtitkára lehet az Orbán-kormánynak?
Szerdán fogadja a köztársasági elnök Orbán Viktort. A miniszteri névsor még csak találgatás. Szászfalvi László államtitkár lehet.