Címke találatok a hírekben
kultura címkére összesen 7959 db hír találat:
-
Kultúra
A gazdasági szakokra is nehéz lesz a bejutás
Ugyan minden gazdasági szakon indul államilag támogatott képzés, cserében viszont jó magasan húzták meg a ponthatárokat. Lássuk, kinek mekkora az esélye a bejutásra!
-
Kultúra
Egy kaposvári kisfiú nyerte az országos döntőt
Az egyetlen hibátlan megoldást produkálta a 8 éves Szabó Zsombor az országos LÜK-bajnokság budapesti döntőjén.
-
Kultúra
Itthon maradnak az egészségügyisek
Nem mennek külföldre a Kaposváron végzett egészségügyi hallgatók. Többségük ráadásul városon belül tudott elhelyezkedni.
-
Kultúra
Hála és köszönet a pedagógusoknak
Nincs még egy olyan hivatás, ahol ekkora hatása van a kimondott szónak, a dicséretnek, a hitelességnek. Mert ha a pedagógusban hisznek a tanítványai, akkor a tantárgyát is szeretni fogják – mondta pedagógusnapi köszöntőjében Szita Károly polgármester.
-
Kultúra
Szent-Györgyi Albert díjat kapott Dr. Repa Imre
A Kaposvári Egyetem általános rektor helyettese, az Egészségügyi Centrum elnöke és intézetigazgatója kiemelkedő oktatási, kutatási és nevelési munkája elismeréseként vehette át az elismerést.
-
Kultúra
Szakok, melyekre szinte lehetetlen bejutni
Ugyan a ponthatárok még nem derültek ki, de a túljelentkezések miatt már így is borítékolható, melyek azok a szakok, melyekre csaknem maximális pontszámmal lehet elnyerni a felvételt.
-
Kultúra
Videó
Videóval! Kisiskolások Kárpát-medencei körúton
A magyar nyelv népszerűsítése és a közösségépítés - ez volt a fő célja a Külhoni Magyar Kisiskolások Kárpát-medencei körútjának. 1 hónap alatt 5 országban, 22 helyszínen tartottak háromórás foglalkozásokat gyerekeknek a pedagógusok és a Kolompos Együttes.
-
Kultúra
Bezárult a Kör
Jutalmat kaptak a Kör című színházi vetélkedő döntősei. Az ajándékokat a Csiky Gergely Színház igazgatója adta át.
-
Kultúra
Elrajtolt az országos kompetenciamérés
Az ország 2791 intézményének 6., 8. és a 10. évfolyamos diákjai vesznek részt a mai kötelező készségfelmérésen.
-
Kultúra
Holnap vizsgálják a diákok képességeit
Somogy megyében összesen 78 intézmény 145 telephelyén 436 osztályban 8.998 tanuló írja meg a 2013-as országos kompetenciamérést szerdán.
-
Kultúra
Szólalj meg bátran!
Ezzel a címmel rendezett szituációs idegen nyelvi versenyt kedden a Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács a Klebelsberg Kollégiumban.
-
Kultúra
Elektronikus anyakönyvek
A papíralapú anyakönyveket elektronikusok váltják át jövő júliustól.
-
Kultúra
Fejlesztik a gyermekellátást
A gyermek alapellátást fejlesztené a kormány a következő két évben.
-
Kultúra
Balaton Sound – CeeLo Green helyett Afrojack lép fel
CeeLo Green lemondta júliusi koncertjeit, köztük a zamárdi Balaton Soundra tervezett fellépését. A fesztiválszervezők felkérésére az egyik legnépszerűbb holland dj, Afrojack ad koncertet helyette.
-
Kultúra
Rajzokon örökítették meg a hősöket
A napokban rendezték meg a Kaposvári Egyházmegye hittanosainak versenyét.
-
Kultúra
Tovább szépült Fonyód
A városlakók már hivatalosan is birtokba vehetik a megújúlt Bacsák György teret.