Címke találatok a hírekben
KISOSZ címkére összesen 26 db hír találat:
-
Gazdaság
Vállalkozók és alkalmazottak is tanulnak
Előadás sorozatot szervezett a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete mikro- és kisvállalkozóknak.
-
Gazdaság
Érdekvédelem A SZÉP kártya érvényének kiterjesztését kérik a vendéglátósok
A KISOSZ azt szeretné elérni, hogy a Széchenyi Pihenő Kártyát a szezonban már valamennyi étteremben, vendéglátó egységben fel lehessen használni.
-
Gazdaság
Érdekvédelem A kisvállalkozók a SZÉP kártya felhasználásának bővítését szorgalmazzák
Az új Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának bővítéséről kezdeményez tárgyalásokat a KISOSZ Somogy megyei szervezete, mivel a jelenlegi szabályozás hátrányosan érinti a kiemelt üdülőkörzetek mikro- és kisvállalkozásait. A közismertebb nevén SZÉP kártyát csak azon szolgáltatók fogadhatnák el, akik szálláshellyel is rendelkeznek.
-
Kis szines
Üdülési csekk Hátrányosan megkülönböztették az éttermeket
Hátrányos megkülönböztetés érte azokat a vállalkozókat, akik hiába kérték, nem kaptak engedélyt az üdülési csekk elfogadására – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. Somogyban is harminc étterem igényelte, hogy elfogadó hely lehessen, azonban nem válhattak azzá.
-
Gazdaság
Üdülési csekk 30 somogyi étterem vár
30 somogyi étterem várakozik arra, lassan egy éve, hogy üdülési csekk elfogadó hely lehessen Somogyban. A KISOSZ azt szeretné, hogy minden színvonalas szolgáltatást nyújtó vendéglátóhely alanyi jogon üdülési csekk beváltó hely lehessen. Móring József országgyűlési képviselő támogatja a szakmai szervezet kezdeményezését, továbbá áfamentessé tenné az utalványt és egyszerűsítené a csekk kiadását és elfogadását.
-
Gazdaság
Fogyasztók Panaszáradat
Harminc százalékkal nőtt a békéltető testület ügyeinek száma a tavalyi év hasonló időszakához képest. Egyre több elégedetlen fogyasztó fordul a testülethez.
-
Gazdaság
A balatoni turizmusért harcol a KISOSZ
A balatoni turizmus fellendítéséért harcol a KISOSZ megyei szervezete. Egy siófoki fürdőegylet és egy helyi szórakozóhely kezdeményezésére ma siófoki tájékoztatójukon a balatoni programokra és a felújított vendéglátóegységek szolgáltatásaira hívták fel a hazai vendégek figyelmét.
-
Politika
Vállalkozások Szolgáltató államra van szükség
A hatóságok azzal büszkélkedtek, hogy húszmillió forintot vettek ki a somogyi vállalkozók zsebéből, ennyi büntetést róttak ki munkaadókra, kereskedőkre, családi vállalkozókra.
-
Gazdaság
Vásárlás Harc a multik ellen
A vásárlók többsége szeretné, ha továbbra is nyitva lennének vasárnap az üzletek. Ez derült ki egy közvélemény kutató cég friss felméréséből. A kereskedelmi alkalmazottak külföldi mintára szabad vasárnapot szorgalmaznak. A somogyi kiskereskedők érdekképviselete úgy látja: a kisvállalkozók már nem bírják sokáig a versenyt a multikkal szemben. Ez az egyik esélyük.
-
Gazdaság
Munkajog Ingyenes jogi segítségnyújtás
Jog Pont hálózatot alakít ki a régióban a KISOSZ kezdeményzésére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.