A szervezet siófoki sajtótájékoztatóján Kertész Rezső társelnök elmondta: a hosszú bizonytalanság után örömmel fogadták, hogy elkészült a Széchenyi Pihenő Kártyáról szóló rendelet. Ugyanakkor sajnálattal vették tudomásul, hogy hiába jelezték immár január óta a mikro- és kisvállalkozók igényeit, azok nem jelentek meg a rendeletben. Az új kártya elfogadóhelyeivé ugyanis csak a szálláshellyel rendelkező szolgáltatók (szállodák, panziók, stb.) válhatnak, ám a rendelet kizár e körből számos a mikro- és a kisvállalkozót, elsősorban étteremtulajdonosokat, büféket üzemeltetőket, miközben a balatoni üdülőkörzet közismert jellemzője, hogy sok a magánszálláshely, amelyek vendégkörét éttermek látják el, de nem közös vállalkozásban.

A somogyi tagszervezet ezért kezdeményezni fogja a KISOSZ keddi, balatonfüredi országos tanácsülésén, hogy az érdekvédelem forduljon kéréssel és javaslattal a kormányhoz. Ennek lényege a kompromisszum lenne, miszerint a Széchenyi Pihenő Kártya elfogadóhelyei közé vegyék fel a kiemelt üdülőkörzetek azon színvonalas vendéglátó-ipari egységeit, amelyeknek megállapodása van vagy utazási irodákkal, vagy szálláshelykiadókkal, beleértve a nem kereskedelmi szálláshelynek számító magánszálláshely-kiadókat is.

E sajtótájékoztatón jelentették be azt is, hogy az országban elsők közt indítanak olyan képzéseket - uniós támogatással - a térség mikro- és kisvállalkozóinak, családi vállalkozásainak azzal a céllal, hogy csökkenjen a szabálysértések száma. Az elmúlt elmúlt években ugyanis minden 100 ellenőrzésből 60-70 esetben találtak kifogásolnivalókat a hatóságok a vállalkozóknál, amely igen rossz arány, és természetesen súlyos bírságokat is maga után vont.

A szabálysértések zöme a gyakran változó jogszabályokkal kapcsolatos tájékozatlanságból eredt. A KISOSZ Somogyban a vállalkozói igények felmérése után szervezte meg a főként munkaügyi előírásokról, fogyasztóvédelemről, élelmiszerbiztonságról és -higiéniáról szóló képzéséket úgy, hogy a balatoni főszezonra már felkészülhessenek az érintettek.

Címkék: kisvállalkozók, érdekvédelem, SZÉP kártya, KISOSZ, rendelet, gazdaság