Címke találatok a hírekben
út címkére összesen 213 db hír találat:
-
Gazdaság
Nyomvonaltervek 2020-ra megépülhet az M9-es
A gyorsforgalmi út Szombathely és Bonyhád közötti szakaszai 2020-ig épülnek meg - jelentette be a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. csütörtöki ülésén. Kaposvár és Szekszárd között három, további tervezésre javasolt nyomvonaltervet ismertettek.
-
Gazdaság
Új utak Csaknem 24 kilométer hosszú útszakasz újult meg Somogyban - indulhat a második ütem
Somogy megye közútjain is befejezte a tavaszi burkolat-felújítási munkálatokat, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Több szakaszon, összesen mintegy 23,8 km hosszan végeztette el a helyi javításokat.
-
Gazdaság
Utat olcsóbban! Olcsóbb és gyorsabb lehet az útépítés Magyarországon is
A korábbi technikáknál 20 százalékkal olcsóbban lehet utat építeni egy Magyarországon eddig még nem ismert technika segítségével, melyet egy háromnapos konferencián, Veszprémben mutatnak be a napokban.
-
Gazdaság
Beindultak Újra dolgoznak a 67-es út Kaposfüredet elkerülő szakaszán
Ahogy arról beszámoltunk: a korábbi alvállalkozó, a Dolomit Road Kft. biztonsági őrökkel védte a munkaterületet, így próbálta rábírni a fővállalkozót, a Magyar Aszfalt Kft., hogy rendezze 170 millió forintos tartozását.
-
Gazdaság
Új utak Öt Somogyot is érintő fejlesztés a 2027-ig tartó gyorsforgalmi út építési tervben
A terv négy ciklusra osztva, 2014-től 2016-ig, 2017-től 2020-ig, 2021-től 2024-ig és 2025-től 2027-ig határozza meg a fejlesztési feladatokat - hangzott el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedéstudományi Egyesületének fórumán. Több mint 190 projektelemet vizsgáltak meg, rangsorolták az országban lévő összes gyorsforgalmi és főúthálózatot érintő igényt. Ez 5 somogyi beruházást érint.
-
Kék hírek
Karambol Autóbalesetben súlyosan sérült egy nő
Letért az útról, és az árokba borult egy személygépkocsi pénteken este Igal és Bonnya között.
-
Gazdaság
Aszfaltvita Rövidebb úton
Új utat szeretne öt Balatonhoz közeli település. Ma Somogyváron találkozott az összes érintett polgármester, és egyhangúan támogatták a kezdeményezést, hogy mielőbb megépülhessen a Fonyód-Csisztafürdő-Öreglak-Somogyvár-Gamás összekötő út.
-
Gazdaság
Téli útüzemeltetés Kemény és változékony telet zárt a Közút
8,4 milliárdba került a téli útüzemeltetés. A Magyar Közút kemény, hosszantartó és közepesen hideg télen van túl. A hosszú téli időszak komoly feladat elé állította a társaságot. A cég eredményesen állt helyt a hóeltakarítási és síkosság-mentesítési munkák terén, ám a kemény tél jelentősen növelte a cég kiadásait.
-
Kis szines
Deseda Nyaktörő út
Nem tudják megközelíteni házaikat a Deseda egyik dűlőjének lakói. Az oda vezető földutat ugyanis teljesen szétjárták a mezőgazdasági gépek. A lakók attól félnek, hogy ide még a mentők és a tűzoltók sem tudnak bemenni. A városgondnokság azt mondta:annak kell rendbe tennie az utat, aki tönkretette.
-
Kis szines
Egymilliárdból újul meg a böhönyei út
Csaknem egymilliárd forintból újult meg az út Böhönye és Kiskorpád között. Ennek keretében 11 és fél tonnás burkolatmegerősítést végeztek a 61-es út ezen szakaszán, valamint Nagybajom központjában egy új körforgalom is épült.
-
Kis szines
Kész tervek Várják a bringások kritikáit
Szemben a forgalommal vagy a járdán, a gyalogosok mellett. Csak így lehetne megoldani, hogy a kerékpárosok közlekedni tudjanak Kaposváron. Az egyre növekvő gépkocsiforgalom miatt ugyanis ma nagyon nehezen lehet két keréken haladni a városban. Az önkormányzat ezért kidolgozott egy stratégiát.
-
Politika
„Miért késik a lullai busz?”
A lullai út megépítése mellett – a pénzek elaprózása helyett - mert Somogy megye gazdasága szempontjából Tab meghatározó ipari központ, fontos az autópályával történő összeköttetése. Kolber István (MSZP) országgyűlési képviselő a lullai út megépítésének ügyben kérdéssel fordult Fellegi Tamás miniszterhez. Egyenlőre választ még nem kapott.
-
Kis szines
Felkészültek Hóra fel!
Már a raktárakban áll a só, és a telefonos ügyelet is működik a közútkezelő megyei igazgatóságán. Felkészültek a télre. Elmondták: már eddig is nehéz évük volt, a rendkívüli tavaszi, nyári időjárás több mint 100 millió forint kárt okozott a somogyi utakon, és még a mai napig is kátyúznak. A Kapos Volán buszaira is most rakják fel a téli gumikat.
-
Kis szines
Videó
20 éve úton Kaposváron a világjáró bringás
Kaposvárra érkezett a német világutazó kerékpáros Randolph Westphal. Több mint 20 éve van úton és több mint 175 ezer kilométert tett meg bringájával a kutyái kíséretében.
-
Kék hírek
Veszély Hatalmas törmelékbucka az úttest szélén
Életveszélyessé vált az út Nagybajom határában Böhönye felé. Olvasónk lefényképezte az úttestre ömlött építési anyagot.
-
Kis szines
61-es főút Hiába kész az út, a táblák kint vannak
Még mindig kint vannak az 50-es táblák a 61-es úton, pedig látszólag készen van a felújítás. A Nagybajom-Böhönye közötti szakaszon lakott területen kívül is korlátozzák a sebességet, ha valaki túllépi, megbüntetik.