Az út az Európai Unió támogatásával épülne. A döntést széles megyei konszenzus övezte, hiszen Tabon található Somogy megye legnagyobb üzeme – a mintegy hetven milliárd forintnyi termelési értéket előállító, átlagosan 1300 főt foglalkoztató – Flextronix Kft.

Tab tehát a megye legfontosabb iparvárosa. A tíz kilométeres, három és félmilliárd forintból épülő út tervezése, az építési munkák előkészítése, az útépítés hatósági engedélyezése megtörtént, az építkezés elkezdődött.

Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért, valamint vízügyekért felelős államtitkára személyében, aki a helyszínen leállította az út építését.

Kolber István, országgyűlési képviselő, Fellegi Tamás miniszternek az alábbi kérdéseket tette fel írásban:

-Mit tett, illetve mit szándékozik tenni az útépítés megvalósítása érdekében?

-Folytatódik-e Somogy megye és az ország szempontjából fontos összekötő út megépítése?

-Tett-e lépéseket annak érdekében, hogy ne forduljon elő törvénytelen intézkedés folyamatban lévő fejlesztések esetében, hiszen nyilvánvaló, hogy egy állami vezető sem állíthat le, vétózhat meg beruházásokat oly módon, hogy a „gépek elé áll”? Ez egy jogállamban elképzelhetetlen.

-Tette-e minisztertársa, vagy a kormányfő felé jelzést, szignalizációt annak érdekében, hogy az államtitkár urat figyelmeztessék a hasonló intézkedések mellőzésére?

Címkék: Lulla, Fellegi Tamás, Kolber István, miniszter, út, politika