Kettős vereséggel búcsúzott a Magyar Kupától a Kaposvári Vízilabda Klub - írja a kapospolo.hu. A somogyiak a negyeddöntő első meccsén 25-7-re kaptak ki a címvédő Ferencvárostól és a pénteki visszavágó sem ígérkezett egyszerűbbnek.

Bede góljával a hazaiak ragadták magukhoz a vezetést a Csik Ferenc Versenyuszodában, majd Molnár találata után Baj volt eredményes. Hiába azonban a jó KVK-kezdés, felébredt a Fradi, és csakúgy mint egy nappal korábban beindult a zöld-fehér támadógépezet. Már az első negyedet is 5-2-re nyerték a vendégek, majd a félidőben már 12-4 állt az eredményjelzőn.

Surányi László legénysége a harmadik negyedre összekapta magát, ötször is bevették az FTC kapuját, de így is eggyel többször válaszoltak rá Nyéki Balázs tanítványai. A záróakkordra aztán el is fáradtak a kaposváriak, akik végül 24-10-es vereséget szenvedtek a bajnok, kupagyőztes és BL-címvédő Ferencvárostól.

A KVK három igen nehéz meccsen van túl a fővárosiak ellen, a folytatásban pedig a bajnokságban javíthatnak majd Dőry Farkasék.

Így látták a főszereplők a találkozót!

BENU Férfi Vízilabda Magyar Kupa Negyeddöntő Visszavágó

Kaposvári VK – FTC-Telekom 10-24 (2-5, 2-7, 5-6, 1-6)

Kaposvári, Csik Ferenc Versenyuszoda, 200 néző. Vezette: Varga M., Kevi T.

Kaposvári VK: Kósik – ifj., Berta (1), Juhász-Szelei, Fülöp B., Baj (1), Bede (3), Dőry (4). Csere: Szilágyi Á. (kapus), Pellei F., Besenyei, Aranyi A. (1), Pellei K., Vindisch, Vörös. Vezetőedző: Surányi László:

FTC-Telekom: Szakonyi – Nagy Ákos (2), Varga V. (3), Vismeg Zs. (2), Molnár E. (2), Fekete G. (4), Di Somma (3). Csere: Horváth L. (kapus), Manhercz (1), Német T. (1), Vámos (1), Paján (1), Jansik Sz. (2), Nagy Ádám (2). Vezetőedző: Nyéki Balázs.

Gól, emberelőnyből: 11/6, illetve 9/6.

Gól, kettős emberelőnyből: –, illetve 1/1.

Gól, ötméteresből: 2/0, illetve 2/2.

Címkék: ferencváros, magyar kupa, kaposvári vízilabda klub, sport