Szokatlanul korán, már szeptember közepén megkezdődött a Fino Kaposvár számára az idei szezon a két Bajnokok Ligája selejtezős mérkőzéssel, de az első bajnokira egészen október 6-áig kellett várni. Az Extraliga első napján a címvédő Fino a tavalyi idény utolsó előtti helyezett együttesét, a Szegedet fogadta, így a mérkőzés esélyese egyértelműen a házigazda volt - írja a kaposvarvolley.hu.

A nyitójátszmában Kalmár Ákos és Boldizsár Péter volt a két főszereplő, előbbi hét, utóbbi pedig hat pontot hozott össze. Kalmár két látványos takarót is kiosztott csakúgy a mihez tartás végett, Boldizsár pedig egymás után négy ásszal is megkínálta az ellenfelet.

A második játékrészben aztán egymás után kaptak lehetőséget a cserék. Az orosz légiós Stepan Novoselov bemutatkozásként egy igencsak méretes blokkal kezdett, a francia Martin Djordjevic egy foghatatlan ásszal mutatkozott be, s lehetőséget kapott a saját nevelésű fiatal liberó, Csordás Bertalan is. Továbbra is nyomasztó fölényben játszott a házigazda Fino Kaposvár alakulata, s ezt a szettet is 25:8-ra húzta be.

A harmadik, utolsó felvonásban kisebb csodát láthatott a kaposvári publikum: a szegedieké lett ugyanis a játszma első pontja. Bár most a vendég gárda összesen annyi pontot gyűjtött, mint az előző kettőben együtt, mégis túlzás lenne azt állítani, hogy veszélyben forgott volna a Fino sikere. Az utolsó szettben a fiatal feladó, Laczó Bálint is pályára került, s ő is feliratkozott a büszke pontszerzők közé.

A mindössze 52 percig tartó találkozó pontkirálya Kalmár Ákos volt, aki összesen 15 pontot termelt. A vendég Vidux-Szegedi RSE legjobbja a brazil idegenlégiós Gabriel Trindade Da Rocha volt nyolc ponttal.

Fino Kaposvár – Vidux-Szegedi RSE 3:0 (8, 8, 16)

Kaposvár Aréna, 450 néző. Vezette: Ujházi, Tillmann.

Fino Kaposvár: Magyar B. (3), Hubicska(6), Iván B. (5), Kalmár Á. (15), Bögöly (8), Boldizsár P. (10). Csere: Feliciano (liberó), Csordás B. (liberó), Novoselov (6), Djordjevic (5), Laczó (1). Vezetőedző: Szlobodan Prakljacsics. Edző: Demeter András.

Vidux-Szegedi RSE: Bodnár L. (–), Fitor (3), Trindade (8), Sarnyai (3), Kasnyik (2), Piti (–). Csere: Borsi (liberó), Kávai (liberó), Demcsák (1), Szepesi (3), Filius (–), Engel (–), Honti (1). Vezetőedző: Oátvio Machado.

A mérkőzés alakulása.
1. játszma: 2–2, 8–2, 10–4, 15–5, 20–7, 21–8, 25–8 (16 perc).
2. játszma: 5–1, 10–3, 15–5, 20–6, 25–8 (17 perc).
3. játszma: 0–1, 5–1, 10–3, 15–9, 20–12, 25–16 (19 perc).

Címkék: szeged, röplabda, fino kaposvár, sport