null

A sorozatban harmadszor aranyérmes Vasas Óbuda veretlenül nyerte meg a női röplabda Extraligát, miután a döntő harmadik, szerdai mérkőzésén harmadszor is legyőzte a Kaposvárt.

A harmadik meccs kezdetére gyakorlatilag ki lehetett tenni a megtelt táblát a Folyondár utca sportcsarnokra, a hazai drukkerek egyértelműen bajnokavatásra készültek azok után, hogy az első találkozót odahaza 3-0-ra, a másodikat idegenben 3-2-re megnyerték a kedvenceik.

A Vasas nagyszerű sáncmunkával kezdte a mérkőzést, az első tíz pontjából hatot (!) így szerzett. A folytatásban ugyan "megérkezett" a meccsbe a Kaposvár, de védekezésben szinte semmit nem tudtak kezdeni a hazaiak két légiósával, az azeri csapatkapitány Ajsan Abdulazimovával, valamint a szlovén-gambiai kettős állampolgár Fatoumatta Sillah-val, vezérletükkel a Vasas viszonylag simán került szettelőnybe.

A második felvonásra rendezte sorait a KNRC, és amíg kevesebbet hibázott házigazdájánál, tartotta a lépést a Vasassal. Amikor a hazaiaknál az amerikai Taylor Bannister is elkapta a fonalat, ötpontos előnyt építettek ki a fővárosiak, és bár a hajrá előtt a Kaposvár a brazil Adriani Vilvert vezérletével mínusz kettőre visszazárkózott, a címvédő közel került az újabb aranyéremhez.

A harmadik etap első harmada is szorosan alakult, a somogyiak igyekeztek belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba, de 9-9 után ismét elléptek a hazaiak, mert a vendégek sokat hibáztak. A hajrában aztán már nem változott a mérkőzés képe, mert bár a kaposváriak küzdöttek, a Vasas nem engedte ki a kezéből az újabb bajnoki címet.

A mérkőzés legjobbja a 15 pontos Sillah volt, míg az idény legértékesebb játékosa a Magyar Röplabda Szövetség döntése alapján Bannister lett.

Eredmény, döntő, 3. mérkőzés:

Vasas Óbuda-Kaposvári NRC 3-0 (17, 20, 20)

A legeredményesebb játékosok: Sillah 15, Abdulazimova 12, Bannister 11, illetve Vilvert 14, Szedmák 12

Címkék: döntő, vasas, extraliga, knrc, röplabda, sport