null

Az első hivatalos edzésre érkezett pénteken délelőtt az kaposvári futballcsapat új vezetőedzője. A tavalyi évben centenáriumát ünneplő klub NB3-as labdarúgócsapata Székely Tibor vezetésével kezdi meg a felkészülést a tavaszi szezonra. A szakember a veszprémi labdarúgó akadémiáról érkezett.

- Bizakodó vagyok mert úgy gondolom, hogy egy nagyon tehetséges társaságot vehettem át. Nagyon motivált vagyok, a játékosoknak, a klubnak és saját magamnak is vannak céljai és ez úgy gondolom, hogy összevág, azon leszek, hogy ebből kihozzam a maximumot. Mindenképpen szeretnénk minél közelebb lenni a végső célokhoz, hogy itt egy-két éven belül mindenképpen osztályváltást szeretne a klub, ezért jöttem, hogy ebben én is segítsem a klubbot - válaszolta kérdésünkre Székely Tibor.

Az edző stábunknak azt is elmondta, hogy a keretet szeretné először megismerni és a későbbiekben a vezetőséggel egyetértésben a lehetőségekhez képest megerősíteni azt. 

A csapat a felkészülési időszak elején fizikai felméréseken vesz részt majd a jövő héttől a labdás gyakorlások is elkezdődnek napi két edzéssel. A következő hetekben nyolc lekötött előkészületi mérkőzés vár a játékosokra.

Címkék: székely tibor, felkészülés, kaposvári rákóczi, sport