Még várat magára a szezon első Rákóczi-győzelme az NB III-as labdarúgó bajnokságban. A zöld-fehérek Babinszky találatával előnybe kerültek a PTE-PEAC otthonában szerdán, de a hajrát nem tudták kihúzni kapott gól nélkül, így 1-1-es döntetlennel ért véget a találkozó.

Horváth Rudolf: –Jól játszott a csapat, de sajnos nem tudtam olyat becserélni a meccs végén, aki segített volna a pécsiek rengeteg felívelésénél. Értékelni kell a két mérkőzést, meg kell hozni a szükséges lépéseket. A csapat mindent megtett, de győzelem nélkül állunk két fordulót követően.

Lőrinc Antal: – Egy nagyon jól felkészített csapat a Kaposvár. Megnéztem a Szentlőrinc elleni meccsüket, de ez abból nem derült ki, így próbáltuk azokra a hibákra készülni, azonban teljesen más arcát mutatta a csapat, hiszen masszívan, fegyelmezetten játszottak. Az első félidőben elhibáztunk egy nagy ziccert, más lett volna a mérkőzés képe, ha azt sikerül értékesíteni. A második félidő elején egy rögzített szituációból, amiből rendkívül erős a Kaposvár, gólt kaptunk. Ez megváltoztatta a meccs képét, a játék lassításába, az idő húzásába ment át a történet. Próbáltunk célfutballt játszani és sikerült egyenlíteni az utolsó percben. A döntetlen reális, de ezzel egyik csapat sem elégedett.

PTE-PEAC–Kaposvári Rákóczi FC 1–1 (0–0)

Pécs, PMFC Stadion, 200 néző. V.: Kovács G. P. (Ring K., Jakab B.).

PTE-PEAC: Paceka – Nagy M., Bozóki M., Forró, Bischoff (Ikladi, a 81. percben) – Temesvári M. – Kása, Hock (Márkvárt P., a szünetben), Takács M. (Miltner, az 58. percben), Schuszter (Leidl, az 58. percben) – Keresztes (Orbán K., a szünetben). Vezetőedző: Lőrinc Antal.

Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. – Ekker (A. Mazzonetto, a 66. percben), Gál, Heil, Pusztai – Horváth B., Kis-Fónai, Szederkényi – Babinszky, Hampuk (Pintér M., a 88. percben), Bíró D. Vezetőedző: Horváth Rudolf.

Gólszerzők: Babinszky (a 47. percben), illetve Orbán K. (a 92. percben).

Sárga lap: Bischoff (a 47. percben), Kása (a 77. percben), Lőrinc Antal (a 84. percben – kispadról), illetve Ekker (a 64. percben), Horváth B. (a 72. percben), Hampuk (a 74. percben), Babinszky (a 77. percben).

Címkék: pte-peac, nb3, kaposvári rákóczi, sport, labdarúgás