A Kaposvári Járási Ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azokkal a húszas éveiben járó férfiakkal szemben, akik ittasan randalíroztak a Toponár - Kadarkút megye I. labdarúgó mérkőzésen.

A vád lényege szerint a helyi lakos vádlottak 2023 májusában már ittasan érkeztek meg a nyilvános meccsre, ahol legalább 100 személy tartózkodott. 

A fiatalok a mérkőzés alatt is fogyasztottak szeszes italt, majd a találkozó 70. percében rúgott hazai gól miatti örömükben a vendégjátékosokat kezdték provokálni, aztán trágár szavakat kiabálva befutottak a játéktérre. A kadarkúti játékosok megpróbálták a férfiakat kiterelni a pályáról, azonban a szurkolók lökdösni kezdték a focistákat, továbbá egyikük a nála lévő sörösdobozzal homlokán és felkarján is megütötte az előtte álló vendégjátékost.

a fénykép a toponári futballpályánál készült
a fénykép a toponári futballpályánál készült

A sértett az agresszív szurkoló ütései következtében nyolc napon belül gyógyuló hámsérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a sérülést is okozó vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztésre, társával szemben pénzbüntetésre, továbbá mindkettejük vonatkozásában sportrendezvény látogatásától való eltiltásra tett indítványt.

Címkék: sör, szurkoló, doboz, Kadarkút, Toponár, megye, részeg, labdarúgó, sport