Remek hangulatban és nagy iramban feszült egymásnak a Kaposvári Vízilabda Klub és a Pécs vasárnap délután a Csik Ferenc Versenyuszodában - írja a kapospolo. A kapuk már ritkábban forogtak veszélyben a helyosztó első negyedében, ifjabb Berta József és Vindisch Ferenc találataival viszont így is kétgólos előnyt harcolt ki a KVK.

Csoma Kristóf a második felvonás elején is tovább őrizte hibátlan védési mutatóját, majd Aleksa Petrovski növelte a hazai gólok számát egy szemfüles találattal. A pécsiek első gólja ezt követően is váratott magára, nem úgy Szatmári Kristófé, így már 4-0-ra mentek a somogyiak. A PVSK gólcsendjét végül Lajkó Márton törte meg büntetőből, de erre is volt válasza a házigazdáknak Horváth Ákos révén, így a nagyszünetben 5-1 állt az eredményjelzőn.

Gaszt Roland ötméterese talált utat Csoma kapujába a harmadik negyed elején, majd Szatmári Kristófot veszítették el a hazaiak a harmadik hibája utána. Juhász-Szelei Norbert egy távoli lövéssel iratkozott fel a gólszerzők közé, majd Kacper Langiewicz büntetőjét hárította a vendégek kapusa, Gelencsér Máté. Horváth próbálkozásánál újfent jól védett a pécsi hálóőr, de az ismétlésnél már tehetetlen volt, így végül ezt a felvonást is a kaposváriak nyerték.

7-2-ről vágtak neki a felek az utolsó negyednek, amely Takács János kihagyott ötösével kezdődött. Némethy Dániel fújt ébresztőt a pécsieknek, de a gólját követően főként kimaradt próbálkozások jellemezték a találkozót. Vidovenyecz Zsombor, majd Pellei Kristóf is betalált a hajrára fordulva, így hirtelen kettőre olvadt a a hazaiak előnye, de a Horváth Ákos blokkjának, illetve Csoma Kristóf újabb bravúrjának köszönhetően komolyabb izgalmakat már nem hozott a meccs vége.

A KVK 7-5-re verte a PVSK-t, így egy győzelemre került a 11. helytől.

Kaposvári VK–PVSK-Mecsek Füszért 7–5 (2–0, 3–1, 1–1, 0–3)

Kaposvár, Csik Ferenc Versenyuszoda, 140 néző. Vezette: Petik A., Rubos K.

Kaposvári VK: Csoma – Petrovski (1), Kakstedter, Juhász-Szelei (1), Langiewicz, ifj. Berta (1), Szatmári (1). Csere: Szilágyi (kapus), Pellei F., Aranyi, Palatinus, Klinger, Vindisch (1), Takács J., Horváth Á. (2). h: Surányi László.

PVSK-Mecsek Füszért: Gelencsér – Reisz, Csorba, Kókai, Kolozsi, Keresztúri, Gaszt (1). Csere: Pellei K. (1), Lajkó (1), Némethy (1), Vidovenyecz (1), Szabó G. Vezetőedző: Török Viktor.

Gól, emberelőnyből: 11/5, illetve 5/1.

Gól, ötméteresből: 2/0, illetve 2/2.

Kipontozódott: Szatmári (19. p.), illetve Kolozsi (25. p.).

Az egyik fél két győzelméig tartó párharcában a Kaposvári VK vezet.

Surányi László: Végre egy olyan mérkőzést játszottunk, melyen nem kellett idegeskednem, végig mi irányítottunk, minden tekintetben jobbak voltunk a Pécsnél. A végén feljöttek, hiszen egy kicsit kiengedtünk, kihagytuk az ötmétereseket. A harmadik negyedig csak ötméteresből volt eredményes az ellenfél, nagyon simának éreztem ezt a találkozót.

Török Viktor: A Kaposvár sokkal agresszívabban kezdte a mérkőzést, ettől egy kicsit meg is illetődtünk, hiába készültünk erre. Szomorú vagyok, mert elkerülhető gólokat kaptunk, úgy gondolom, a fiúk nem érezték, hogy van tétje a találkozónak. A kapusunk jól védett, a hét góllal sincs probléma, azonban azon dolgoznunk kell, hogy hatékonyabb legyen az emberhátrányos védekezésünk.

Címkék: pécsi vsk, ob1, kaposvári vk, vízilabda, sport