A férfi A-csoport 22. fordulójában a Kometa Kaposvári KK látta vendégül a Budapesti Honvéd SE-t – a 11. és a 13. helyezett csapott össze - írja a bb1.hu. Hughes faulttal együtt dobott kosarat, a büntető is ült, majd Gabric sem hibázott a vonalról. Utóbbi nem sokkal később két triplát is jegyzett, majd Parsons közelijével már 17-6-ra vezetett a villámrajtot vett Kaposvár. Crawley triplájával csökkent a különbség. Megtorpantak a hazaiak, amit a pontosan büntetőző vendégek meg is bosszultak: 17-15-nél már csak egyetlen kosár volt a különbség a felek között. Újra hatra nőtt a differencia a hazaiak javára, amiből három egység a negyed végére is megmaradt (26-23).

Nem engedte távolodni ellenfelét a Honvéd, a második negyed harmadik percében egyetlen pontra jött fel (30-29). Időt kértek a kaposváriak, s úgy tűnt, sikerült is rendezni a sorokat: többet hibázott a Honvéd, így a negyed közepét átlépve egy Puska-triplával már héttel vezettek a vendéglátók. Demeter betalált, de Parsons is kintről villant, majd két büntetője is talált egy következő akcióból (44-34). Gabric egy triplával tíz fölé tornázta a különbséget, ami meg is maradt a negyed végéig – az első félidő végül 52-41-gyel zárult.

A harmadik negyed kiegyenlített játékot hozott: tizennégyre növelte előnyét a Kaposvár (57-43), sőt volt már tizenöt is a hazaiak előnye, de Crawley révén visszaállította az első félidő végi különbséget a Honvéd. Sőt, Mijovics révén sikerült tízen belülre jönniük a vendégeknek (64-55), azonban egy pontosan zárt hazai akcióval visszaállt a kétszámjegyű különbség – ugyanezt egy perccel később megismételték a felek (70-59). Krnjajski triplája talált, ezzel indult a harmadik negyed utolsó perce, majd egy kettest is hintett a kaposvári játékos – tizenhatra ugrott a különbség (75-59).

Lendületesebben kezdte a záró negyedet a Honvéd, amely a játékrész közepére – köszönhetően Mijovics 11 pontjának, közte három triplával – ismét tíz pont alá szorította hátrányát (82-73). Brown és Mijovics ismét jelentkezett egy-egy hármassal, majd Hughes pontjaival újra tíz fölé nőtt a különbség. Nem maradt már ereje a Honvédnak egy újabb visszakapaszkodásra, így növelte a különbséget a Kaposvár, amely végül 94-79-es győzelmet aratott.

Kometa Kaposvári KK – Budapesti Honvéd Sportegyesület 94-79 (26-23, 26-18, 23-18, 19-20)

Bajnokság, 22. forduló

Kaposvár, Kaposvár Aréna

Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt, Ádám József, Földesi Ádám (Balogh László György)

KKK: Petersen S. -, Halmai -, Gabric 20/9, Parsons 21/6, Hughes 18. Csere: Brown 20/3, Krnjajski 7/3, Bogdán 3, Puska 3/3, Hendlein 2, Paár -.

Honvéd: Mijovics 22/12, Sherman 16/3, Tanoh Dez 4, Demeter 11, Peringer 2. Csere: Crawley 23/6, Simon K. 1, Kopácsi -, Hajdu -.

Címkék: budapest honvéd, kaposvári kosárlabda klub, győzelem, sport