A nyitómérkőzésen talán a vártnál is könnyebben győzött a tartalékos Zrínyi KK a Marcali VSZSE otthonában. A címvédő és továbbra is veretlen Zrínyi a 28 pontos Kovács Márió vezetésével 28 ponttal diadalmaskodott.

A forduló legszorosabb mérkőzését játszotta az Azúr Drogéria KK és a Tamási Dámok együttese. A tolnaiak a félidőben még hátrányban voltak, de a nagyszünetet követően fordítottak és végjátékban be is gyűjtötték a győzelmet, amellyel pont riválisukat előzték meg a tabellán.

A második húsz percben dőlt el a forduló rangadója is: a 39 pontig jutó Győr Bálint vezetésével ebben a játékrészben 27 pontot vert a Táncsics-Gyakorló a Meló-Diák KK-ra. Sikerükkel továbbra is őrzik második helyüket.

A 0-3-as szezonkezdés után az elmúlt három mérkőzésén másodszor nyert a Tüskevári SE, amely ezúttal papírformagyőzelmet aratott a sereghajtó és az első sikerére továbbra is váró Monok SE ellen.

A naptári év utolsó fordulóját a december 10-i hétvégén rendezik, többek között a vasárnapi Meló-Diák – Zrínyi rangadóval.

H

Csapat

M

%

Pont

GY

V

Dobott

Kapott

1.

Zrínyi KK

6

100

12

6

0

529

360

2.

Táncsics-Gyakorló

7

0,93

13

6

1

598

474

3.

Meló-Diák KK

6

0,83

10

4

2

578

544

4.

Tamási Dámok

7

0,79

11

4

3

521

481

5.

Azúr Drogéria KK

6

0,75

9

3

3

429

424

6.

Tüskevári SE

6

0,67

8

2

4

442

460

7.

Marcali VSZSE

6

0,67

8

2

4

447

529

8.

Spekula Henger KK

6

0,58

7

1

5

400

520

9.

Monok SE

6

0,50

6

0

6

368

520

Marcali VSZSE – Zrínyi KK 65-93 (17-22, 17-26, 16-25, 15-20)

Vezette: Fodor, Bálind

Marcali VSZSE: Gaál (16/3), Magyar V. (16/9), Horváth P. (8/6), Kiss V. (6), Murvai (2). Csere: Koma (13), Guricza (2), Sziva (2), Földényi (-), Molnár Gy. (-), Samu (-). Edző: Kiss Viktor

Zrínyi KK: Kovács M. (28/3), Kun (22/6), Ötvös (20/3), Csabai (8), Kovács D. (2). Csere: Begovácz (13). Edző: Romanek Péter

Azúr Drogéria KK – Tamási Dámok 69-75 (16-20, 23-17, 15-22, 15-16)

Vezette: Söjtöry, Bartics

Azúr Drogéria KK: Tóth V. (22), Tolnai G. (15/3), Mester (14/12), Duduka (-), Lakatos (-). Csere: Bedő (11/6), Bán (7/3), Kovács R. (-). Edző: Kovács Bence

Tamási Dámok: Molnár A. (27/3), Fogarassy (15), Madarász (13/3), Veres (6), Ribányi S. (3/3). Csere: Breuer-Orbán (5), Gácsi (3), Csizmadia R. (2), Cseresznyés (1), Csordás J. (-), Kukucska (-). Edző: Madarász András

Táncsics-Gyakorló – Meló-Diák KK 104-70 (22-20, 23-18, 25-15, 34-17)

Vezette: Söjtöry, Koncsek

Táncsics-Gyakorló: Győr B. (39/6), Hideg N. (36/3), Kovács B. (10/6), Májer (6), Csempesz (5/3), Csere: Ratasics (8/6). Edző: Hideg Norbert

Meló-Diák KK: Tóth M. (26/15), Tóth K. (18/6), Zsille (9/9), Nagy N. (8), Sótonyi Á. (6/6). Csere: Kosaras (3/3), Meggyes (-). Edző: Tóth Máté

Kiállítva: Győr B. (39. perc).

Monok SE – Tüskevári SE 60-87 (19-18, 17-22, 15-24, 9-23)

Vezette: Söjtöry, Szecsődi

Monok SE: Marics (13), Pacskó (7/3), Stadler (5), Széki (4), Pöttendi (2). Csere: Tóth L. (18/3), Szekeres (5/3), Fadgyas (4), Babócsai B. (2), Berendi (-), Nagy D. (-). Edző: Pöttendi Gábor

Tüskevári SE: Bodródi M. (33), Szalai Zs. (16), Bodródi D. (14/6), Tóth Cs. (11), Kiss B. (5). Csere: Pintér D. (4), Földvári (2), Fülöp K. (2), Béres (-). Edző: Bodródi Lajos

Így folytatják:

December 10., szombat:
(Tamási, Würtz Ádám Ált. Isk.): 17.00: Tamási Dámok – Spekula Henger KK.

December 11., vasárnap:
(Kaposvár, Városi Sportcsarnok): 10.00: Meló-Diák KK – Zrínyi KK, 11.30: Monok SE – Marcali VSZSE, 13.00: Tüskevári SE – Azúr Drogéria KK.

Címkék: somogy megye, kosárlabda, bajnokság, sport