Nem kezdte jól a Kaposvári Vízilabda Klub a szombati bajnokiját a Szentes otthonában. A hazaiak már 5-0-ra is vezettek az első negyedben, Horváth Ákos csak a játékrész vége előtt tudott szépíteni - írja a kapospolo.hu.

A második felvonás elején ismét öttel vezettek a vendéglátók, de ezt követően beindult a KVK-henger. Szatmári Kristóf vezérletével elkezdett zárkózni a somogyi alakulat és 6-6-nál már döntetlen állt az eredményjelzőn. Egy gyors gólváltás után Pellei Frank szerezte meg a vezetést, majd ifjabb Berta József is beköszönt, így a nagyszünetben már kettővel vezettek a vendégek. Surányi László tanítványai nem mellesleg 8-2-re nyerték meg a negyedet.

A lélektani előny ezt követően Kakstedteréknél volt, akik igyekeztek is élni ezzel. A különbség folyamatosan nőtt a felek között, Aranyi Attila is megszerezte első kaposvári színekben lőtt gólját, majd ifj. Berta alakította ki a 14-8-as állást a harmadik játékrész végére.

A zárófelvonásban hiába próbáltak meg visszakapaszkodni a hazaiak, erre már nem volt esélyük. A KVK a rossz kezdés után magabiztos győzelmet aratott Szentesen, így már a somogyiak sem nyeretlenek az OB I-es bajnokságban.

E.ON Férfi Vízilabda OB I 5. forduló

Metalcom Szentes – Kaposvári Vízilabda Klub 13–16 (5–1, 2–8, 1–5, 5–2)

Szentes, 150 néző. Vezette: Kollár Gy., Kun Gy.

Szentes: Kardos G. – Hajdú A. 1, Hegedűs B. 4, Fülöp B., Bozó 2, Guszarov 3, Chilkó 1. Csere: Pethe, Molnár B., Tapasztó 1, Busi 1, Vismeg B. Edző: Szilágyi Péter

KVK: Csoma – Berta 4, Szatmári 3, Petrovski 2, Takács J., Kakstedter 2, Juhász-Szelei 1. Csere: Szilágyi Á. (kapus), Langiewicz, Pellei F. 1, Palatinus, Vörös T., Aranyi A. 1, Horváth Á. 2. Edző: Surányi László

Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 9/2

Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 4/4

Kipontozódott: Chilkó (18. p.)

Kiállítva (végleg, cserével): Juhász-Szelei (14. p.), Fülöp B. (16. p.)

Szilágyi Péter: – Végre úgy kezdtük a találkozót, ahogy szerettük volna, támadásban és védekezésben is működtek az eltervezettek. A második negyedben a kulcsjátékosaink fegyelmezetlenek voltak, nem tudtuk lelassítani a játékot, a kapusunkat pedig többször is kilátástalan helyzetbe hoztuk. Jó néhány vízilabdázómnak magába kell néznie, mert reális esélyünk lehetett volna a pontszerzésre.

Surányi László: – A „pocsék” szó még enyhe jelző arra, ahogyan elkezdtük ezt a találkozót. Még szinte el sem indult a mérkőzés, már ötgólos hátrányban voltunk, ám jött az újabb csoda, és a harmadik negyed végére el is döntöttük a meccset. Edzői szemmel nézve egészen különleges mérkőzésen roppant fontos három pontot gyűjtöttünk be.

Címkék: szentes, vízilabda, kaposvár, sport