A Baranyai megyei első osztályban érdekelt Pécs kapuját Pogacsics Krisztián őrizte - írja összefoglalójában a rakoczifc.hu. Az egykori kaposvári hálóőrnek már a második percben dolga akadhatott volna, de Borbély Ákos tizenhat méteres lövése még elkerülte a kaput. Öt perccel később viszont előnybe kerültek a vendégek: Ekker Milán több jó csel után hozta magát ziccerbe, de önzetlenül Mayer Milán elé talált, aki öt méterről passzolt a kapu közepébe (0–1). Az első negyed óra végén Kálmán Szilárd ugratta ki Pintér Mátét, akinek nyolc méterről, kissé balról eleresztett lövését bravúrral védte Pogacsics Krisztián, majd három perc elteltével Kálmán Szilárd került ajtó-ablak helyzetbe, de öt méterről fölé emelte a labdát, míg az első ivószünet előtt Ekker Milán kapásból, nyolc méterről lőtt a kapu mellé.

A második játékrészre mindkét csapat egyet cserélt, s ez a húzás mindkét oldalon bevált. Előbb a hazai oldalon, hiszen Sztojka Alex három perc elteltével egalizált. Gergye Dániel buktatása után került a csereként beálló játékos elé a labda, aki hat méterről gurított a bal alsó sarokba (1–1). Zólyomi Dávid sem akart lemaradni kollégájától: az ötvenhetedik percben egy remek kiugratás után megverte emberét, betört a tizenhatoson belülre, majd a kapujából kilépő Pogacsics Krisztián mellett lőtt a kapu jobb oldalába (1–2). A hajrába lépve Zólyomi Dávid megduplázhatta volna góljai számát, a saját térfeléről indulva, hatalmas sprinttel, mindenkit lehagyva tört be a tizenhatoson belülre, de tíz méterről mellé lőtt.

Horváth Rudolf: "Tudtuk, hogy egy jól felkészített csapat lesz az ellenfelünk, amely megközelíti a harmadosztály szintjét, az infrastruktúrájuk pedig még ennél is magasabb szinten van. Egy jó mérkőzést játszottunk, amely sok helyzetet hozott, de előttünk lényegesen több adódott, azonban sokat kihagytunk, így igazi kupamérkőzés volt. Az ellenfél ugyanis erőre kapott és az első adandó lehetőségét gólra váltotta. Utána viszont játékban és erőben is felülmúltuk őket, sok helyzetet dolgoztunk ki és megszereztük a második gólunkat, amivel megnyertük a mérkőzést."

Mink Olivér: "Egy harmadosztályú, profi labdarúgókkal felálló Kaposvár ellen kellett helyt állnunk amatőr csapatként. Ezt a különbséget nehéz eltüntetni. A vendégeknek öt tétmeccs volt a lábukban, nekünk egy, a mérkőzéshiány ki is ütközött az első fél órában. Végig partiban voltunk a Rákóczival, a széleket tudatosan adtuk fel, így tengelyben végig stabilak voltunk. A játékvezető jól fújt, de két nagy hibát elkövetett, egyszer nem adott meg egy előnyszabályt, míg egyszer tévesen lest ítélt. A jobb csapat jutott tovább, de meghúztuk az oroszlán bajuszát. Büszke vagyok a srácokra, hiszen nagyon jó munkát végeznek, öröm velük együtt dolgozni."

Pécsi Vasutas SK - Kaposvári Rákóczi FC 1-2 (0-1)
Pécs, PVSK Sportkomplexum, 140 néző. V.: Szommer A. (Illés T., Harsányi M.).

Pécsi VSK: Pogacsics – Kiss-Tóth, Fiáth, Varga Á., Kiss M. (Tornyos, a 90. percben) – Aszalós A. (Sziládi R., a 63. percben), Rácz E. (Farkas L., a 82. percben) – Kiss K., Városi V., Draskóczi (Sztojka A., a szünetben) – Gergye D. Vezetőedző: Mink Olivér.

Kaposvári Rákóczi FC: Ipacs – Ekker, Kocsis B., Gál, Böndi – Borbély Á., Grabarics (Heil, a 90. percben), Pintér M., Kálmán Sz. (Mayer Máté, a 60. percben) – Pintér N. (Zólyomi, a szünetben), Mayer Milán (Kovács L., a 79. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.

Gólszerzők: Sztojka A. (a 48. percben), illetve Mayer Milán (a 7. percben), Zólyomi (az 57. percben).

Sárga lap: Aszalós A. (a 40. percben), Sziládi R. (a 65. percben), Fiáth (a 78. percben), Varga Á. (a 91. percben), illetve Kálmán Sz. (a 44. percben), Gál (a 64. percben).

Címkék: továbbjut, PVSK, NB III., Magyar Kupa, Pécs, Rákóczi, Kaposvár, sport