Egy győzelem, majd két döntetlen után először maradt alul a nyári felkészülési sorozatban a kaposvári csapat  - írja a rakoczifc.hu. A mérkőzés eleinte még kiegyenlített volt, majd fokozatosan átvette az irányítást a magasabb osztályban szereplő Kozármisleny.

Horváth Rudolf: "A héten két kőkemény meccset játszottunk, előbb a Dunaújváros, most pedig a Kozármisleny ellen. Az egész mérkőzés alatt nagy nyomás alatt tartott bennünket a Kozármisleny. Mi is szeretnénk majd erre a szintre eljutni. Van még két hét a bajnoki rajtig, szemmel láthatóan frissülnünk kell. Az ilyen minőségű csapatok ellen jönnek ki a hibák, ezeket szeretnénk a hátralévő időben kijavítani".

Tóth László: "Kezdünk a végére fordulni, túl vagyunk a felkészülés nehezén, de sok munka vár még ránk. Nem vagyok teljes mértékben elégedett a befejezésekkel, sok hiba csúszott ebbe. Ha reálisan nézzük nagyobb különbség volt a két csapat között. Az előrefele történő védekezésünkben voltak hibák, ezeket igyekszünk kijavítani".

Kaposvári Rákóczi FC - HR-Rent Kozármisleny 0-3 (0-2)
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 100 néző.

Kaposvári Rákóczi FC: Ipacs (Mikler D., a szünetben) – Borbély Á. (Zólyomi, a szünetben), Kocsis B., Harsányi D., Böndi (Kovács L., a 73. percben) – Ekker (Heil, a szünetben), Zvara (Pintér M., a 63. percben), Horváth B. (Országh B., az 55. percben), Kálmán Sz. (Grabarics, a szünetben) – Bíró D., Pintér N. Vezetőedző: Horváth Rudolf.

HR-Rent Kozármisleny: Varasdi (Budzsáklia, az 59. percben) – Horváth D. (Guth, a szünetben), Gajág (Füredi, az 59. percben), Turi (Berdó, az 59. percben) – Kosznovszky (Beke P., az 59. percben), Nagy E. (Kirchner, az 59. percben), Kulcsár K. (Bognár D., az 59. percben), Bartha (Szabó D., az 59. percben), Vajda R. (Osei, az 59. percben) – Vogyicska B. (Tóth Z., a szünetben), Puska P. (Hampuk, a szünetben). Vezetőedző: Tóth László.

Gólszerzők: Bartha (a 29. percben és a 43. percben), Hampuk (a 86. percben).

Címkék: Kozármisleny, NB III, Rákóczi, sport, Kaposvár