A Kékszalagra 28 hajóosztály delegált csapatokat, 16 katamaránnal is neveztek a regattára. Egy-egy hajó legénysége átlagosan ötfős, a legtöbben, 17-en a Raffica fedélzetén, 16-an pedig a Principessán versenyeznek.

A Kékszalagra 11 külföldi csapat is nevezett, 16 hajó női kormányossal indul, közülük kettőn csak hölgyekből áll a legénység. A verseny honlapján azt is közölték: 92 ifjúsági és nyolc serdülő korú vitorlázó is lesz a hajókon.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Obszervatóriumának előrejelzése szerint a Balaton keleti medencéjében csütörtökön 20-25 km/órás délnyugati szél fúj, ami a vízközépen a legerősebb. A várakozások szerint a keleti medencében tovább élénkül a szél, akár 35 km/óráig, és az élénk délnyugati szél a középső medence keleti részén délután is fennmarad és folyamatosan mérséklődve az esti órákig kitart.

Péntek reggelre hidegfront érkezik, a szél északnyugatira fordul, és 35-40 km/órásra élénkül, sőt erősebb, 45-55 km/órás lökések is várhatók. A szél napközben északira, helyenként északkeletire fordul és kissé mérséklődik, az érkező front mögött pedig zápor és zivatar is kialakulhat.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.

A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

Tavaly a versenyre nevezett 556 hajóból 343 teljesítette a távot, közülük leggyorsabban a Vándor Róbert vezette RSM legénysége (11 óra 42 perc 12 másodperc), akik így két egymást követő évben is megnyerték a Kékszalagot.

A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.

(fotók: MTI/Vasvári Tamás)

Címkék: Magyar Vitorlás Szövetség, Kékszalag, tókerülő, Balaton, sport