A szintén harmadosztályban szereplő Paksi FC II. ellen lépett pályára a Kaposvári Rákóczi FC felkészülési mérkőzésen péntek délelőtt. A találkozó igen nagy iramban indult, egyik csapaton sem érződött, hogy a felkészülés kellős közepén járnak. Bár igen nagy paksi lehetőséggel indult a meccs, hiszen Böndi Ádámnak a gólvonalról kellett kivágnia a labdát, de ezt követően, egy ellentámadásból jött a vendégek vezető találata. Mayer Milán ugyanis nagyszerű labdát kapott, amivel kilépett a védők közül, s higgadtan gurított a bal alsó sarokba. A folytatás több gólt érő hazai helyzetet is hozott, de a befejezések nem igazán sikerültek jól a paksiaknak, így maradt az egygólos előny. 

A második félidőre szinte teljes sort cseréltek a hazaiak, míg Horváth Rudolf három helyen változtatott a kezdőn. A frissebb paksiak egy szépségdíjas találattal rögtön a játékrész elején egyenlítettek: Horváth Kevin huszonöt méterről, kissé balról szépen tekert a bal felsőbe. A következő percekben több lehetőséget is kidolgozott a Rákóczi, előbb Mayer Milán szabadrúgása kerülte el kevéssel a jobb felsőt, majd Ekker Milán lövését védte Kovács Flórián. Egy órányi játékot követően pedig Horváth Rudolf is pályára küldte a próbázókat, fiatalokat.

A folytatásban inkább a somogyiak előtt adódtak a nagyobb gólszerzési lehetőségek, de végül maradt az 1-1-es döntetlen.

Paksi FC II.–Kaposvári Rákóczi FC 1–1 (0–1)

Paks, 50 néző. V.: Szappanos Sz. (Trapp E., Horváth T.)

Paksi FC II. I. félidő: Rácz G. – Görög, Osztermajer, Lorentz, Gergor – Heisler – Zoltán R., Kocsis B., Volter, Pesti – Palóka. II. félidő: Kovács F. – Mácsik, Osztermajer, Ádám D., Szécsi P. – Lakatos-Lengyel – Ignácz, Volter (Máté Cs., a 60. percben), Horváth K., Pesti (Ribár, a 60. percben) – Skripek. Vezetőedző: Kindl István.

Kaposvári Rákóczi FC: Ipacs (Niedecki, a szünetben) – Zólyomi (Borbély Á., a szünetben), – Heil (Perevuznik, a 60. percben), Harsányi (Lassz, a 60. percben), Böndi (Rabi, a szünetben) – Zvara (Kálmán Sz., a 60. percben), Horváth B. (Grabarics, a 60. percben) – Ekker (Pintér M., a 60. percben), Pintér N. (Országh, a 60. percben), Bíró D. (Varga A., a 70. percben) – Mayer M. (Kovács L., a 60. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.

Gólszerzők: Horváth K. (a 48. percben), illetve Mayer M. (a 15. percben).

Horváth Rudolf: – Pörgős csapat ellen játszottunk, amely sok párharcra kényszerített bennünket. A labdavesztések után gyorsan mentek át támadásba, így végig figyelnünk kellett hátul, ezáltal intenzív volt a mérkőzés. A második hét végén vagyunk, a legnagyobb terhelést most kapták a játékosok, ez látszott is rajtuk. A csapat hozzáállása rendben volt, de a játékban voltak olyan elemek, amiket ki kell javítani, erre van még idő. Egyelőre alakítjuk a keretet, most is több próbajátékost néztünk meg. Több fiatal is biztatóan mozgott, úgy gondolom, hogy ők a jövőben versenyhelyzetet teremtenek majd a csapatban. 

Kindl István: – Azt kértem, hogy magasan támadjuk le az ellenfelet, agresszíven futballozunk, ezt meg is valósították a srácok. Az első félidőben jól játszottunk, több nagy helyzetet kialakítottunk, de egy buta hibából gólt kaptunk. Ennek ellenére a játékkal is elégedett voltam. A második félidőben még fiatalabb lett a csapat, az első harminc percben voltak jó dolgaink, folytattuk a letámadást, de az utolsó negyed órában már egyik fél részéről sem volt sok labdarúgásra emlékeztető pillanata.

Címkék: paks, kaposvári rákóczi, sport, labdarúgás