Az előző idényben elért 10. hely után edzőt váltott a Kaposvári Rákóczi FC NB III-as labdarúgócsapata.

- Nagy Tamástól közös megegyezéssel elváltunk. Óriási érdemei voltak abban, hogy egy olyan csapat élére állt és egy olyan kerettel kezdett el dolgozni, ahol négy felnőtt játékos volt az első hónapokban. Köszönöm ezt a munkát, sok sikert kívánunk neki - mondta a mai sajtótájékoztatón Takács Róbert, a klub technikai vezetője.

A távozó 58 éves szakember helyét egy jóval fiatalabb tréner veszi át. A 38 esztendős Horváth Rudolf a szombathelyi Illés Akadémia U19-es csapatától érkezett a somogyi megyeszékhelyre.

- Olyan erős egy klub, ahány saját nevelésű, helyi kötődésű játékos alkotja. A legnagyobb magot nekik kell alkotni. Rengeteg tehetséges játékost láttam, meg kell adni a lehetőséget, nekik pedig élni kell vele és akkor a klub elérhet abba a magasságba, ahol volt - tette hozzá a zöld-fehérek új vezetőedzője.

Takács Róbert és Horváth Rudolf. Fotó: Facebook
Takács Róbert és Horváth Rudolf. Fotó: Facebook

A felkészülés kezdete előtt 6 játékos távozott a zöld-fehér együttestől. A kapus poszton bevethető Pogacsics Krisztián visszavonult, míg Jancsó Buda, Orsós Tamás, Lakatos Gergő, Stefan Vladul és Kondor Kristóf is máshol folytatja a pályafutását. 

A kaposvári együttes az elmúlt napokban kezdte meg a felkészülést a következő szezonra. A zöld-fehérek július 6-án hazai környezetben játsszák le első edzőmeccsüket, az ellenfél a harmadosztályba feljutó Majosi SE lesz.

Címkék: horváth rudolf, nagy tamás, kaposvári rákóczi fc, sport