A férfi teke Szuperliga 17., utolsó előtti fordulójában a bajnoki címvédő és tabellavezető Szeged csapatához utazott az Investment Közutasok Kaposvári TK. Az ifjúságiak remekül kezdtek (Fajtai 175, Balogh 148), de a jóval esélyesebb, utánpótlás válogatott Ivanyik testvérpár fordított és 3:1-re nyert.

A felnőtt mérkőzésen az első dobásoktól kezdve érvényesült a papírforma. Pintér csak megszorongatni tudta ellenfelét, míg az amúgy kiegyensúlyozott Bókának esélye sem volt Zapletán ellen. Hasonlóan járt Illés is Brancsek ellen, míg Kálny kihasználva a szegediek leggyengébb eredményét, megszerezte az Investmentesek beszületpontját.

null

Az utolsó sorban sem volt esélye a vendégeknek. Nagy gyengén kezdett, de amúgy sem lett volna sok esélye a mezőnyből kiemelkedő Kiss Norbert ellen, míg Sághy gyenge napot fogott ki, a mérkőzés 7:1-es hazai sikerrel zárult.

A vereség ellenére a Közutasok már biztosan elkerülik a kieső helyeket, ugyanis mindkét rivális (Ajka, Nagymizdó) vesztesen hagyta el a pályát a fordulóban, az utolsó játéknapon egymás ellen játszanak, így biztos, hogy a kaposváriak a 7. vagy 8. helyen végeznek.

A Közutasok a következő hétvégén Győrben fejezik be a bajnokságot.


Eredmények:

Ifjúsági mérkőzés:

Zengő Alföld Szegedi TE - Investment Közutasok Kaposvári TK   3:1  (1165 - 1073)

Ivanyik Dávid 575 - Fajtai Bálint 576 (2:2)
Ivanyik Richárd 590 - Balogh Kristóf 497 (3:1)

Zengő Alföld Szegedi TE - Investment Közutasok Kaposvári TK   7:1  (3764 - 3410)

Karsai Dániel 616 - Pintér György 594 (3:1)
Zapletán Zsombor 633 - Bóka Ákos 572 (4:0)
Brancsek János 639 - Illés Richárd 562 (4:0)
Fehér Béla 579 - Kálny Krisztián 582 (1,5:2,5)
Kiss Norbert 673 - Nagy Gergő 566 (4:0)
Karsai László 624 - Sághy Tamás 534 (4:0)

Tabella:

Hely.
Csapat
Gy.
D.
V.
P.
1.
Zengő Alföld Szegedi TE
17
0
0
34
2.
Zalaegerszegi TK
16
0
1
32
3.
Répcelaki SE
11
1
5
23
4.
Ferencvárosi TC
10
1
6
21
5.
Szentgotthárdi VSE
8
0
9
16
6.
Győr SZOL TC
7
1
9
15
7.
Investment Közutasok
5
0
12
10
8.
Ajka Kristály SE
4
1
12
9
9.
TOPIDÓ Nagymizdó SE
4
0
13
8
10.
Szegvári Tekézők SE
1
0
16
2

Címkék: kaposvár, teke, közút, sport