Ellentétes előjelekkel várhatta a szomszédvári rangadót a két együttes. A baranyaiak vereség, a kaposváriak pedig a nyírségiek elleni győzelem után léptek ismét pályára a bajnokságban. A pécsiek a kiesés elől menekülnének, a kaposváriak pedig a rájátszás eléréséért harcolnak.

A hazaiaknál hiányzott a betegsége miatt hiányzott Hendlein Roland, valamint a családi ok miatt sürgősen hazautazó Quincy Diggs is. Az ellenfélnél az amerikai Michael Bryson-ra nem számíthatott Andrija Csirics vezetőedző. A kaposváriaknál Nimrod Hilliard épp 29. születésnapján irányíthatta csapatát.

T. J. Price kezdte meg a pontgyártást , de a pécsiek Goldring révén hamar fordítottak. Az egykori kaposvári közönségkedvenc Ivosev is hamar feliratkozott a pontszerzők közé. A harmadik percben Hilliard felívelt labdáját Ford húzta gyűrűbe a levegőben úszva. T. J. Price nagyon elkapta a fonalat, amennyire nem ment neki a Nyíregyháza elleni meccsen, annyira pontosan célzott ezúttal. A hatodik percben már időt is kért Andrija Csirics, hiszen 14–9-re elléptek a somogyiak. Ezt követően Haynes-Jones és Carpenter triplái tartották versenyben a baranyaiakat.

A második negyed elején is a vendégek akarata érvényesült, akik jól védték a hazai próbálkozásokat öt ponttal vezettek is (23–28). Lazics edző is kikérte első idejét, mert nem azt játszotta csapata, amit előzőleg megbeszéltek. Plézer szép betörés nyomán szerzett két pontot, majd Krnjajszki kígyózott át a pécsi védelmen. Egy akcióval később Brkicstől kapott hatalmasat a kaposvári irányító. A félidő vége előtt Martin tempójával sikerült újra átvenni a vezetést 38–37-nél, az utolsó pontot pedig Hilliard büntetője jelentette.

A nagyszünetet követően hosszabb kihagyás után Bogdán is pályára lépett a kaposváriaknál, neki Ivosevet kellett védeni. Martin és Hilliard pazar blokkja, valamint Ford kosara hat pontra növelte az előnyt. Csirics újabb időkérése után a pécsiek legjobbja, Brkics faragott is a hátrányon, de Bogdán triplája, valamint Hilliard gyors ziccere az addigi legnagyobb előnyt jelentette 50–41-nél. A 29. percben elszabadultak az indulatok, Ivosev sportszerűtlen hibája után a Brkicset kiállították, Hilliard pedig technikai hibát kapott.

A záró szakaszra hat pontos somogyi vezetéssel fordultak a csapatok. A pécsieket érzékenyen érintette Brkics kiválása, de Hilliard és Bogdán is hamar a kipontozódás szélére került. Bogdán osztott ki óriási blokkot Bírónak, de Carpenter triplája után Lazicsnak időt kellett kérni, mert már csak három pontnyi volt az előny. A legjobbkor jött T. J. Price triplája és Hilliard tempója is, a szurkolók pedig űzték-hajtották a somogyiakat. Ivosev triplája hozta vissza a pécsi reményeket 74–71-nél, de Hilliard és T. J. Price találatai végleg eldöntötték az összecsapást. A kaposváriak megérdemelt győzelmet arattak, így megerősítették helyüket a tabellán. 


Kaposvári KK–PVSK-VEOLIA 82–75 (23–24, 16–13, 20–16, 23–22)

Kaposvár, Kaposvár Aréna, 900 néző. Vezette: Papp Péter, Tőzsér Dénes Kelemen, Szilágyi Bálint

Kaposvári KK: Hilliard (17), T. J. Price (27/12), Plézer (2), X. Ford (12), Martin (15). Csere: Krnjajszki (4), Csorvási (1), Bogdán (4/3), Puska (-). Vezetőedző: Nikola Lazics. Edző: Szőke Balázs, Filipovics Gordan.

PVSK-VEOLIA: Haynes-Jones (19/6), Goldring (4), Bíró O. (-), Ivosev (17/6), Brkics (17). Csere: Carpenter (9/6),  Popadic (-), Meleg (7), Illés (2). Vezetőedző: Andrija Csirics. Edző: Vanja Miljkovics.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 6–5, 7. perc: 15–16, 12. perc: 23–24, 17. perc: 31–33, 22. perc: 41–37, 27. perc: 50–41, 32. perc: 63–55, 37. perc: 74–66. Kiállítva: Brkics (a 29. percben). Kipontozódott: Bíró O. (a 40. percben). Jók: Hilliard, T. J. Price, Martin, illetve Brkics, Ivosev.

Címkék: pécs, kaposvári kk, kosárlabda, sport