Emlékezetes összecsapást vívott a két együttes a tavaly őszi találkozón. A somogyi megyeszékhelyen a rendes játékidő nem is hozott döntést, a hosszabbításban pedig az oroszlányiak kerekedtek felül és 68–63-ra nyertek. A kaposváriak fogadkoztak, hogy ezúttal ők vonulnak le győztesen a pályáról - írja a delfinek.hu.

A vendégek teljes csapattal állhattak ki, bemutatkozott a frissen igazolt Quincy Diggs is. Rosszul kezdte a meccset a somogyi alakulat, amely három perc alatt 9–0-s hátrányba került. Nikola Lazics időkérése után sem változott a helyzet, a gyengén támadó kaposváriak képtelenek voltak a gyűrűbe találni. A rossz sorozatot Plézer büntetője is csak átmenetileg törte meg. A somogyiak hét perc elteltével is eredménytelenek voltak mezőnyből. Közben a hazaiak tizenöt pontosra hizlalták előnyüket. Nagyon kellett Ford hat pontja, és Krnjajszki triplája is. A negyedet Ford büntetőivel sikerült hat pontos hátránnyal zárni.

A folytatásban jött Diggs is a kaposváriaknál, aki egy labdalopás utáni ziccerrel mutatkozott be új csapatában. Krnjajszki újabb tripláját követően már 18–17 állt az eredményjelzőn, ekkor Sebastjan Krasovec állíttatta meg a játékot. A feljavult védekezés után Ford tempója már vendégvezetést jelentett, de Minchev zsákolással gondoskodott arról, hogy forduljon az állás. Ihring is igazolta klasszisát, ezzel pedig egy újabb kaposvári időkérést kényszerített ki. A félidő végén az újabb felzárkózásért küzdöttek a somogyiak, ami Hilliard és Martin pontjaival sikerült is.

A nagyszünet után is fej-fej mellett haladt a két csapat, de néhány ponttal mindig az OSE tartott előrébb. T. J Price és Diggs hármasai újra közelebb hozták az egyenlítést, Martin és Ford találataival pedig a fordítás is sikerült 49–52-nél. A negyed vége előtt már tíz pont is volt a somogyiak előnye, akik Diggs nagyon messziről dobott triplájával 49–63-ra léptek el.

A záró szakaszt jobban kezdték ugyan a hazaiak, de T. J. Price nem hibázott a triplavonal mögül. Jól védekeztek és egymást is helyzetbe hozva támadtak a vendégek, így tovább nőtt a különbség. Az utolsó öt perc tizenöt pontos somogyi előnnyel kezdődött, az egész pályás letámadásra váltó oroszlányiak pedig fokozatosan közelítettek. Egy sportszerűtlennek ítélt kaposvári hiba után már tíz pont alá csökkent a különbség, ám a lelkes vendégszurkolók által vastapssal ünnepelt győzelmet már nem fenyegette veszély. Ráadásul öt pontnál többel sikerült nyerni, így az esetleges összevetésben is a kaposváriak lesznek jobbak.


MVM-OSE Lions–Kaposvári KK 74–83 (18–12, 19–22, 12–29, 25–20)

Oroszlány, Krajnyik ”Akác” András Sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Benczur Tamás, Török Róbert, Sörlei Attila.

MVM-OSE Lions: Ihring (24/9), Tóth B. (3), Parrish (12/3), Minchev (17), Burns (12/6). Csere: Miliszavljevics (2), Carev (-), Garamvölgyi (2), Ruják (2), Molnár M. (-). Vezetőedző: Sebastjan Krasovec. Edző: Fodor Ármin.

Kaposvári KK: Hilliard (6), T. J. Price (15/9), Plézer (4/3), Hendlein (-), Martin (17). Csere: Ford (16/3), Diggs (17/9), Puska (-), Krnjajszki (8/6), Csorvási (-), Bogdán (-). Vezetőedző: Nikola Lazics. Edző: Szőke Balázs, Filipovics Gordan.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 9–0, 7. perc: 16–1, 12. perc: 18–19, 17. perc: 30–24, 22. perc: 43–38, 28. perc: 49–5, 32. perc: 54–66, 37. perc: 61–74. Jók: Minchev, Ihring, illetve Ford, Diggs, Krnjajszki, Martin, T. J. Price.

Címkék: oroszlány, kaposvári kk, kosárlabda, sport