Az évzáró előtt mutatták be a somogyi klub első bajnoki címének húsz éves évfordulójára készített kisfilmet a Kaposvár Aréna kivetítőin, melynek készítéséből a Kapos Televízió is kivette a részét. A 2001-es csapat vezetői, játékosai és segítői közül többen is megható szavakkal emlékeztek a dicsőséges időszakra.

DeCosey találataival rajtolt a Zalaegerszeg, a hazaiak pedig Csorvási büntetői nyomán kezdték a pontgyártást - írja a delfinek.hu. A folytatásban javuló védekezéssel sikerült megállítani a zalaiakat, 8–5-nél pedig már időt is kért Emir Mutapcic. Krnjajszki triplája után T. J. Price is vállalt egyet, de DeCosey egyedült tartotta a vendégeket. T. J. Price 2+1-es akciója után már 19–9 állt az eredményjelzőn, és ez is lett a negyed zárása.

A somogyiak tompábban kezdték a második negyedet, elsősorban támadásban akadtak gondok. Hendlein is pályára lépett a 13. percben, harcossága pedig sokat ért a palánk alatt. Parks hármasával zárkózott tovább a ZTE, a percekig pontképtelen kaposváriakkal szemben. Az egyenlítést Plézer és Krnjajszki kosarai akadályozták meg, de Horti megmozdulásai nem engedték, hogy megint leszakadjon csapata. A félidő legvégén Ford triplája érdemelt hangos ovációt a hazai szurkolóktól.

A harmadik negyed De Cosey sportszerűtlen hibájával indult. Visszarántotta a labdaszerzés után induló T. J. Price-ot, aki a büntetők után egy duplát is beemelt. Hét elhibázott dobás után végre Martin is betalált, majd Parksnak osztottak ki nagy blokkot a kaposváriak. De Cosey újabb hármasát T. J. Price és Hendlein ellensúlyozta, nem érte el célját a zalai zóna.

A záró szakaszt 52–43-as állásnál kezdték a felek és T. J. Price 3+1-es akciójával kezdték a hazaiak, majd a Hendlein ellen ítélt sportszerűtlen hiba nyomán faragott a különbségen a ZTE. A meccs hajráját Martin tripla utáni büntetője nyitotta, ám a vendégek nem tekintették befejezettnek a meccset. Közelítettek ugyan, de T. J. Price és Martin végleg lezárták a találkozót.

Nézzék vissza a mérkőzést teljes egészében!


Kaposvári KK–Zalakerámia ZTE KK 72–65 (19–9, 17–18, 16–16, 20–22)

Kaposvár, Kaposvár Aréna, 800 néző. Vezette: Földházi T. P., Nagy V., Horváth Cs. B.

Kaposvári KK: Krnjajszki (9/3), T. J. Price (26/9), Plézer (2), Csorvási (4), Martin (15/3). Csere: X. Ford (11/3), Hendlein (5/3), Bogdán (-), Puska (-). Vezetőedző: Nikola Lazics. Edző: Szőke Balázs, Filipovics Gordan.

Zalakerámia ZTE KK: Parks (6/3), De Cosey (23/9), Polster (-), Révész (2), Holton (5). Csere: Horti (14), Wilson (7/3), Németh A. (4), Bonifert (2), Makkos (2). Vezetőedző: Emir Mutapcic. Edzők: Heinrich Róbert, Baki Gergely.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 0–5, 7. perc: 11–7, 12. perc: 19–12, 17. perc: 22–17, 22. perc: 42–27, 28. perc: 52–39, 32. perc: 56–46, 37. perc: 64–50.

Jók: T. J. Price, Hendlein, Martin, illetve De Cosey, Horti.

Címkék: zte kk, kaposvári kk, kosárlabda, sport