A Fino Kaposvár megóvta a vasárnapi, Kecskemét elleni férfi röplabda Extraliga-mérkőzést, amelyet a sportági szövetség (MRSZ) a magyar játékosok szerepeltetésére vonatkozó szabály megsértése miatt 3-0-s végeredménnyel a somogyiak javára írt jóvá.

Az MRSZ honlapján megjelent állásfoglalás szerint "a Kecskeméti Röplabda Kft. sportszervezet Kecskeméti RC nevű csapata a 2021. november 14-én rendezett Kecskeméti RC-Fino Kaposvár mérkőzés negyedik játszma 11:18-as állásnál megsértette a versenykiírás 11.3.3. pontjának következő előírását: a felnőtt Extraligában a bajnoki mérkőzéseken két magyar állampolgársággal és magyar eredeti szövetséggel rendelkező játékosnak mindig a pályán kell lennie".

A közlés szerint az akkor pályán lévők közül ennek a feltételnek csak Gebhardt Áron liberó felelt meg, emiatt a mérkőzés eredeti végeredményét - 3-2 a Kecskemét javára - a szövetség megsemmisítette. Az MRSZ versenyirodája hozzáteszi, hogy a határozat ellen nyolc naptári napon belül fellebbezés nyújtható be.

Címkék: kecskemét, extraliga, fino kaposvár, röplabda, sport