A férfi teke Szuperliga 8. fordulójában a bajnoki címvédő Zengő Alföld Szegedi TE csapatát fogadta az Investment Közutasok Kaposvári TK. Az ifjúsági mérkőzésen az Ivanyik testvérpáros mindössze egy szettpontot engedett a hazaiaknak, amit Horváth Ákos szerzett, a szegediek simán nyertek.

A felnőtt mérkőzés sem alakult másképp. Az első sorban az idei szezonban kezdőként először pályára lépő Wagner Mihály görcsösen, sok hibával játszott, esélye sem volt a végig kiegyensúlyozott Zapletán Zsombor ellen. Pintér György ezúttal elmaradt a megszokott jó eredményétől, amit Karsai László kihasznált és parádés hajrával (196 fa az utolsó szettben), mint utóbb kiderült, a mérkőzés legjobb eredményét elérve nyerte a párharcot. A vendégek 197 fás előnyt szereztek.

A második sorban Bóka Ákosnak nem ment a játék, igaz az első szettet megnyerte, de ezzel el is lőtte összes puskaporát, Brancsek János pedig könnyen fordított. Nagy Gergő stabil játékot hozott, a hazaiak egyetlen 600-as eredményét érte el, de ez kevés volt Loncsárevity Adrián ellen, aki főleg a harmadik és negyedik szettben remekelt. A szegediek 4:0-ra, 298 fával vezettek, a mérkőzés ezzel el is dőlt.

A záró sorban Kálny Krisztiánnak nem igazán ment a tarolás, ennek ellenére sikerült a becsületpontot megszereznie a Fehér Béla-Karsai Dániel páros ellen. Kis Richárd kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, de ez kevés volt az egykori kaposvári kedvenc Kiss Norbert ellen. A mérkőzés 7:1-es szegedi győzelemmel zárult, a Közutasoknál többen is elmaradtak a várakozásoktól, így egy gyengének mondható csapatfával zártak.

A következő hétvégén az őszi szezon utolsó fordulójában a Győr-Szol csapatát fogadják az Investmentesek, ahol jelentős javulásra lesz szükség, hogy legyen keresnivalójuk a kaposváriaknak.

Eredmények - ifjúsági: Investment Közutasok KTK - Zengő Alföld Szegedi TE 0:4 (968 - 1151)

Horváth Ákos 492 - Ivanyik Dávid 577 (1:3)
Balogh Kristóf 476 - Ivanyik Richárd 574 (0:4)

Eredmények - felnőtt: Investment Közutasok KTK - Zengő Alföld Szegedi TE 1:7 (3374 - 3719)

Wagner Mihály 531 - Zapletán Zsombor 645 (0:4)
Pintér György 577 - Karsai László 660 (0:4)
Bóka Ákos 524 - Brancsek János 586 (1:3)
Nagy Gergő 609 - Loncsárevity Adrián 648 (1:3)
Kálny Krisztián 559 - Fehér Béla (Karsai Dániel) 553 (3:1)
Kis Richárd 574 - Kiss Norbert 627 (0:4)

Címkék: teke, Szuperliga, Szeged, Kaposvár, sport