Az év utolsó szerdai bajnokiján a MOL Fehérvár FC második számú csapatának otthonában lépett pályára együttesünk, amely szerette volna megszakítani rossz idegenbeli sorozatát - írja meccsösszefoglalójában a kaposvári klub honlapja.

Az első negyed órában egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni, jobbára a másik hibáiból éltek a felek. Ezt követően a székesfehérváriak pillanatai következtek, hiszen egymás után háromszor is helyzetbe kerültek. Előbb Babos Bence tört kapura a jobb szélen, azonban Pogacsics Krisztián jó ütemben jött ki kapujából, így az utolsó pillanatban menteni tudott. Majd Dénes Csanád beadása vágódott le a bal kapufáról, egy perc múlva pedig Horváth Barnabás átlövését fogta Pogacsics Krisztián. Csapatunk első lehetősége a félidő derekán alakult ki, amikor Zvara Dávid átlövése kevéssel kerülte el a jobb kapufát. A játékrész hajrájára próbálta átvenni az irányítást együttesünk, amely a félidő utolsó percében akár előnybe is kerülhetett volna, azonban János Norbert beadását Zólyomi Dávid közelről fölé passzolta.

A második félidőben sem vált szórakoztatóvá a mérkőzés, ráadásul a hatvanadik percben Zvara Dávid igen súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. Szerencsére, hosszas ápolást követően a saját lábán hagyta el a pályát középpályásunk. A kevés helyzetet hozó második félidőbe hosszabbításában egy szélről beívelt labdát követően, kezezés miatt ítélt büntetőt a játékvezető, asszisztense beintésére. Az ítéletet Horváth Barnabás hajtotta végre, akinek jobb felsőbe tartó löketébe hiába kapott bele Pogacsics Krisztián, kiütni nem tudta, így csapatunk újabb idegenben megvívott összecsapáson hagyta el vesztesen a pályát.

Nagy Tamás: "Az első félidőben voltak olyan lehetőségeink, melyek végén a minőségi fölényünknek érvényesülnie kellett volna. A játék csak a két tizenhatos között, mezőnyben alakult ki, szórványosan voltak lehetőségek a kapuk előtt. Sok minden múlna azon, ha kihasználnánk az adódó lehetőségeinket. A meccs végén belekerültünk egy adok-kapok helyzetbe, ahol az ellenfél kezezése után, a visszapattanó labdába a mi játékosunk ért bele kézzel, amit nagy késéssel intett be az asszisztens. Sajnos folyamatosan veszítünk el játékosokat, akiket nehéz pótolni, nem is tudom, hogy fogjuk megoldani vasárnapra. Kevesen vagyunk, igazából toldozzuk-foltozzuk a csapatot, így nem bármilyen furcsán hangzik nem szabad elégedetlennek lennünk az eddig megszerzett 15 ponttal, hiszen minden az élén táncolunk a dolgoknak és hol ide, hol oda billenünk. Most éppen oda."

MOL Fehérvár FC II.–Kaposvári Rákóczi FC 1–0 (0–0)

Székesfehérvár, MOL Fehérvár Utánpótlásközpont, 30 néző. V.: Szalai L. (Kulman, Kulcsár D.).

MOL Fehérvár FC II.: Gundel-Takács – Berekali, Papp M., Nyári, Hangya (Nádudvari, a 64. percben) – Babos, Horváth B., Elek Á., Csoboth – Dénes (Singh, a szünetben), Kovács B. (Hajdinger, a 64. percben). Vezetőedző: Szalai Tamás.

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Harsányi, Lakatos G., Czuczi – Borbély, Kaszás (Bíró, a szünetben), Zvara (Balog A., a 60. percben), Zólyomi (Mayer M., a 94. percben) – Kondor (Palkovics, a 60. percben), Pintér N., János N. (Ladányi, a 89. percben). Vezetőedző: Nagy Tamás.

Gólszerző: Horváth B. (a 93. percben).

Sárga lap: Horváth B. (a 32. percben), Papp M. (a 68. percben), Nyári (a 87. percben), illetve Kaszás (a 44. percben), Nagy Tamás (kispadról, a 61. percben).

Címkék: Kaposvári Rákóczi FC, Fehérvár, NB III, sport