A Közutasok valamelyest felforgatott csapattal álltak fel, az eddigi meccseken kezdő hatosból hiányzott Kálny Krisztián és Németh Tibor. Az ifjúsági mérkőzésen Sidó László eredményének köszönhetően sima vendégsiker született.

A felnőtt mérkőzés első sorában két ellentétes párharcot láthattak a szurkolók. Míg Sághy Tamásnak és a csereként beálló Wagner Mihálynak esélye sem volt a sokszoros válogatott Farkas Sándor ellen, addig a hazaiak vb-érmese, Pintér György szintúgy dominált Rieger Dániel ellen, így a pontokon megosztoztak a csapatok, de a fővárosiak 76 fás előnybe kerültek.

A második sorban mindkét párban a vendégek kezdtek jobban, ennek ellenére Kis Richárdnak és Bóka Ákosnak is végig megvolt az esélye a pontszerzésre, az utolsó tarolás előtt kérdéses volt mindkét párharc kimenetele. Kis végül 40 fával alulmaradt, míg Bóka ugyan nyerte az utolsó szettet, de a hátrányából 15 fa megmaradt. Két sor után 3:1-re, 131 fával vezetett az FTC, gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés.

Az utolsó sorban Horváth László jól kezdett és nem is nagyon engedett ki, de ellenfele, Botházy Péter a 3. és 4. szettben két fergeteges tarolást mutatott be és végül 12 fával nyert. A másik párban Sárosi Krisztián szenzációs 190 fás szettel kezdett, Nagy Gergő próbálta ledolgozni hátrányát, jól küzdött, de ezúttal ez kevés volt a Fradi legjobb eredményét elérő játékosa ellen. A mérkőzés 7:1 arányban nyerte az FTC.

A Közutasoknál Pintér, Horváth és Nagy is 600 fa felett gurított, ami jó előjel a folytatásra, emellett a több, mint 10 év után újra tekéző Bóka is egyre jobban lendül játékba, a következő mérkőzésre a két hiányzó is visszatérhet már, így az Investmentesek bizakodnak a sikeres folytatásban.

A bajnokságban két hét szünet következik a pénteken kezdődő felnőtt Csapat VB miatt, azt követően a feljutó Szegvár csapatához utaznak a kaposváriak.


Ifjúsági mérkőzés:

Investment Közutasok KTK - Ferencvárosi TC 0:4 (996 - 1101)

Horváth Ákos 514 - Sidó László 604 (0:4)
Balogh Kristóf 482 - Szabó Dániel (Bende Ákos) 497 (1:3)

Investment Közutasok KTK - Ferencvárosi TC 1:7 (3462 - 3629)

Sághy Tamás (Wagner Mihály) 504 - Farkas Sándor 638 (0:4)
Pintér György 615 - Rieger Dániel 557 (4:0)
Kis Richárd 542 - Juhász Bence 582 (1:3)
Bóka Ákos 570 - Kovács Gábor 585 (2:2)
Horváth László 610 - Botházy Péter 622 (1:3)
Nagy Gergő 621 - Sárosi Krisztián 645 (2:2)

Címkék: ferencváros, teke, kaposvár, sport