2021.10.21 - Csütörtök
Orsolya
12ºC / 21ºC
Gyengén felhős

Szoros meccsen maradt alul a Kaposvári KK 2021. Szeptember 26. - Vasárnap 09:29 | Címkék: ZTE, Sport, Kosárlabda, Kaposvári KK, vereség

Az utolsó negyed döntött a Zalaegerszeg ellen.

Ellentétes előjelekkel várhatta a találkozót a két együttes. A hazaiak  a bajnoki alapszakasz nyitó fordulójában otthonukban kaptak ki az Egis Körmendtől, míg a kaposváriak Kecskeméten tudtak nyerni.

Ford büntetőjével a somogyiak szerezték az első pontot, de az elhibázott támadások miatt a zalaiak jutottak előnyhöz. A harmadik percben már 8–3 állt az eredményjelzőn, jött is a többször hibázó Price helyett Krnjajszki. Harris megállítása egyelőre nem sikerült a vendégeknek, a center egyetlen dobását sem hibázta el. Nem kellett sokat várni Nikola Lazics időkérésére, hiszen csapata védekezése igencsak elmaradt az általa elvárttól. A volt egerszegi Plézer triplájával kezdték a felzárkózást a vendégek, akik Hendlein ziccerével 21–18-ra alakították az eredményt. Guyton tripláival ismét meglépett a ZTE, a negyedet pedig Krnjajszki bravúros kosara zárta.

A folytatásban próbált szigorúbban védekezni a Kaposvári KK, ám hiába sikerült mindez, a támadást többnyire eredmény nélkül zárultak. A hazaiak sem remekeltek ekkor, így maradt a tíz pont körüli különbség. Martin öt pontjával sikerült közelebb férkőzni, a szervezettebb támadójáték pedig az eredményességen is változtatott. A félidő végeredményét Warren és Guyton triplái alakították 44–39-re.

A pihenőt követően is a zalaiak szerezték az első pontokat, de Hilliard érezte, hogy több kell tőle, mint az első két negyedben. Martin óriásit blokkot osztott ki Révésznek, Krnjajszki triplájával 55–56-nál pedig már ismét a vendégek vezettek. Harris azonban riadót fújt a hazai oldalon és az ő találataival fordítottak a zalaiak. Lazics edző azonnal megállíttatta a játékot, ezt követően pedig Martin 2+1-es akciója már a 69–70-et jelentette. Wilson öt pontot tett a közösbe, ezzel másfél perccel a vége előtt újra ellépett a ZTE. Hilliard hozta vissza a kaposvári reményeket, de Barnett zsákolása és büntetői a zalai diadalt jelentették - írja a Delfinek.hu.


Zalakerámia ZTE KK–Kaposvári KK 80–77 (29–22, 15–17, 12–20, 24–18)

Zalaegerszeg, Zalakerámia, Sport- és Rendezvénycsarnok, 800 néző. Vezette: Kapitány G., Tőzsér D., Sörlei A.

Zalakerámia ZTE KK: Wilson (21/6), Németh A. (4), Polster (-), Barnett (8/3), Harris (15). Csere: Révész (6/3), Horti (6), Guyton (16/12), Heron (4), Simo (-). Vezetőedző: Teo Cizmic. Edzők: Heinrich Róbert, Baki Gergely.

Kaposvári KK: Hilliard (17/3), T. J. Price (2), Plézer (5/3), Ford (19), Martin (25). Csere: Kranjajszki (7/3), Csorvási (-), Hendlein (2), Paár (-). Vezetőedző: Nikola Lazics. Edző: Szőke Balázs, Filipovics Gordan.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás