2021.10.21 - Csütörtök
Orsolya
12ºC / 21ºC
Gyengén felhős

Az Újpest ellen is nyert a Diamant 2021. Szeptember 25. - Szombat 20:02 | Címkék: GYŐZELEM, KAPOSVÁR, Sport, Röplabda, Diamant, felkészülés

Eddig veretlen a csapat a kaposvári felkészülési tornán.

Egy nap alatt a második találkozójára készült az 1. MCM-Diamant KNRC a Kaposváron rendezett nemzetközi röplabdatornán. A délelőtti mérkőzésen az Extraligára hangoló somogyiak legyőzték az OK Branik Maribort, este pedig az UTE alakulatával csaptak össze.

Alaposan beleállt a meccsbe a házigazda, mely pillanatok alatt elhúzott riválisától. A folytatásban is sok hibával játszottak a fővárosiak, így a Diamant simán hozta az első szettet.

A második játszmára alaposan feljavultak a vendégek, támadásban és védekezésben is sokkal jobban teljesítettek. De a házigazda is tudott váltani és a hajrában állva hagyta riválisát, s megduplázta előnyét. Mivel ezen a tornán csak három játszmát váltottak egymással a felek, az is eldőlt, hogy Szpinék megnyerték a meccset.

A harmadik etapra ezért Honfi Katát, Warmbir Kristinát és Budai Viktóriát is harcba küldte Vincent Lacombe, a fiatalokkal felálló hazaiak így végül elvesztették az utolsó szettet.

 

1. MCM-Diamant Kaposvár–UTE 2–1 (15, 20, -20)
Kaposvár Aréna, 200 néző.

1. MCM-Diamant Kaposvár: Schwabe (13), Lemmens (3), Grbac (2), Matics (18), Wirth (6), Szedmák (6). Csere: Szpin, Hegyi (liberók), Warmbir (-), Honfi K. (-), Budai (-). Vezetőedző: Vincent Lacombe. Másodedzők: Mathieu Bord és Nagy Fanni.

UTE: Szabó L. (2), Szatmári J. (4), Petőváry (7), Krasteva (12), Gyimes (13), Bagyinka (3). Csere: Karabasheva, Dömsödi (liberók), Atanasova (3). Vezetőedző: Horváth András. Másodedző: Valics György.

További eredmények: OK Maribor–UTE 3–0 (22, 27, 23), Calcit Volley–OK Branik Maribor 2–1 (13, 18, -20), MTK Budapest–Calcit Volley 0–3 (-21, -23, -10), OK Branik Maribor–MTK 2–1 (-27, 20, 14).

A további program. Vasárnap, 11 óra: Calcit Volley–UTE, 15 óra: MTK Budapest–UTE, 17.30 óra: 1. MCM-Diamant Kaposvár–Calcit Volley. 

A mérkőzést élőben közvetítettük:

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás