2021.10.22 - Péntek
Előd
10ºC / 13ºC
Borult

Pont nélkül maradt a Rákóczi Balatonfüreden 2021. Szeptember 22. - Szerda 18:50 | Címkék: Sport, Kaposvári Rákóczi FC, Balatonfüred, NB III

Továbbra is kieső helyen a zöld-fehérek.

A tabellán eddig két győzelemmel álló Balatonfüredi FC ellen szerette volna megszerezni első idegenbeli sikerét a Kaposvári Rákóczi FC - írja a klub honlapja.

Az első fél órában azonban csak az átlövések okoztak veszélyt a kapuk előtt. A somogyaikatól Zólyomi Dávid, Pintér Norbert és Bíró Dominik is eleresztett egy jó löketet, de vagy Erdélyi Ádám kapus tudott védeni, vagy elkerülte a labda a kaput, míg a másik oldalon Szabó Bence próbált veszélyeztetni, de nem talált kaput.

A második félidő elején sem hagyott alább a kaposvári nyomás, ám több ziccer is kimaradt és a rendes játékidő utolsó percében aztán jött is a hidegzuhany: Farkas Dániel a saját térfeléről indult meg, két védőt is kicselezett, majd tíz méterről a bal kapufa segítségével megszerezte a mindent eldöntő találatot. 

Nagy Tamás: "Az eredmény a fontos és a döntő a szurkolók számára. Aki csak az eredmény látja, az csak legyint, hogy megint kikaptunk, aki viszont a meccset is látta, az tudja, hogy megint olyan meccset veszítettünk el, amelyen úgy futballoztunk, ahogy szerettünk volna, s négy mérkőzésre való helyzetet hagytunk ki. Az eredmény és, amit a pályán történik az egyáltalán nincs szinkronban egymással. A helyzeteink megvannak, de egyszerűen nem tudunk gólt lőni! Az pedig mindent elmond a jelenlegi állapotunkról, hogy olyan gólt kapunk, hogy egy ember végigvitte a pályán a labdát. A csapatot nem tudom elmarasztalni, mert a futball rólunk szól, ahogy Cegléden, Pápán és Győrben is."

Balatonfüredi FC–Kaposvári Rákóczi FC 1–0 (0–0)

Balatonfüred, 100 néző. V.: Papp Á. (Domján, Nagy B.).

Balatonfüredi FC: Erdélyi – Szalai P., Pécseli, Burucz, Tetézi – Bene Zs., Csikós (Tamás Sz., a 34. percben), Imre I. (Farkas D., a 68. percben), Markó (Leidl, a 91. percben) – Schillinger (Róth, a 68. percben), Szabó B. (Borgulya D., a 91. percben). Vezetőedző: Borgulya István.

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Czuczi, Lakatos G., Harsányi D. – Zólyomi (Orsós T., a 84. percben), Zvara (Kondor, az 56. percben), Gál, Bíró, Borbély – Pintér N. (Mayer M, az 56. percben), János N. (Szederkényi, a 75. percben). Vezetőedző: Nagy Tamás.

Gólszerző: Farkas D. (a 89. percben).

Sárga lap: Szabó B. (a 27. percben), Imre I. (a 67. percben), Farkas D. (a 82. percben), illetve Harsányi (a 37. percben), Lakatos G. (a 81. percben).

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás