A vajdasági születésű, jenleg 28 esztendős Pintér Norbert már fiatalon Magyarországon futballozott. A Paksi FC utánpótlásban végigjárta a ranglétrát és eljutott egészen az NB I.-es csapatig. Ezt követően a másodosztályú Balmazújvárost erősítette három szezonon keresztül. A következő két évben Szolnokon futballozott, ugyancsak az NB II.-ben, majd a szerb másodosztályba, Topolyára igazolt, ahonnét Csíkszeredára, a román második ligába vezetett az útja.

"Már több alkalommal is felvetődött az, hogy Kaposvárra igazolok, amikor még magasabb osztályban szerepelt a Rákóczi . A legutóbbi két évet Csíkszeredán töltöttem. A csapat egy kicsit beszorult a bajnokságban, emellett pedig olyan dolgok történtek a klubnál, amelyek következtében szabadon igazolhatóvá váltam. Ekkor érkezett a kaposvári megkeresés, ami az első pillanattól fogva nagyon szimpatikus volt számomra. Ismerem a klub múltját és szeretném visszasegíteni oda, ahová való" - fogalmazott Pintér Norbert.

Pintér Norbert már debütált is a Kaposvári Rákóczi FC együttesében, hiszen a legutóbbi, Tatabánya elleni bajnokin harminc percet töltött a pályán.

Címkék: Pintér Norbert, támadó, Kaposvári Rákóczi FC, NB III, igazol, szerződés, sport