Parádés verseny után Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám pedig ezüstérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren a tokiói olimpián.

Ebben a számban a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek győzelemnek Hesz Mihály révén, de érmet is 1976-ban szereztek legutóbb, akkor Csapó Géza második lett. Olimpián mindeddig utoljára 1996-ban, Atlantában fordult elő, hogy egy versenyszámban két magyar is dobogóra állt, akkor 200 méteres mellúszásban Rózsa Norbert, Güttler Károly volt a sorrend az első két helyen.

Kajak-kenuban most először indulhat egy nemzetből két egység is az adott számban, s a magyarok ezt remekül kihasználták. A két kajakos egymás melletti pályáról kezdhette élete első ötkarikás A döntőjét, amely néhány perccel a tervezettnél később kezdődött el, mert az első rajtot visszalőtték.

Az öt éve tizedik, világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz rögtön a start után kivált a mezőnyből a 2018-ban vb-győztes portugál Fernando Pimentával, Varga pedig az első 250 méteren az 5-6. helyen haladt. Féltvánál már Kopasz, a győriek 24 éves kajakosa vezetett, akit a célig már nem is tudott utolérni a mezőny, fölényes győzelmet aratva szerezte meg pályafutása első olimpiai bajnoki címét. Mögötte ugyanakkor óriási csata alakult ki, s a kiválóan hajrázó, ötkarikás újonc, 21 éves Varga Ádám mindenki mellett elment, a végén még az elfáradó Pimentát is megelőzte négy századmásodperccel, és a szoros befutó után övé lett az ezüstérem.

Az aranyérmes Kopasz Bálint (j) és az ezüstérmes Varga Ádám (b) a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének döntőjének végén a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 3-án. MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kovács Tamás
Az aranyérmes Kopasz Bálint (j) és az ezüstérmes Varga Ádám (b) a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének döntőjének végén a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 3-án. MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kovács Tamás

A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó bronzérmet nyert K-2 500 méteren a tokiói olimpián. A szám másik magyar egysége, Csipes Tamara és Medveczky Erika negyedikként ért célba. A keddi döntőt a K-1 200 méter után aratott diadalát követően második aranyát szerző új-zélandi Lisa Carrington és társa, Caitlin Regal nyerte a lengyel Karolina Naja és Anna Pulawska előtt.

Az új-zélandiak szinte kilőttek a rajtból, ötven méter után már fél hajós előnyre tettek szert, s ezt csak növelték a táv hátralévő részében. Egyik magyar páros sem kezdett igazán jól, de Kozákék féltávnál már a harmadik helyen haladtak, Csipesék hetedikként lapátoltak az ellenőrző pontnál. A hajrához közeledve látszott, hogy Carringtonékat ezúttal nem lehet beérni - végül egy hajóhosszal előbb értek a célba, mint a riválisok -, mögöttük azonban nagy csata alakult ki az érmekért. A lengyelek bírták a végét is, a friss Európa-bajnok Kozák és a szolnoki Bodonyi pedig a harmadik helyen ért be, közvetlenül a táv második felében javító honvédos duó, Csipes és Medveczky előtt.

A Ferencváros ötszörös ötkarikás bajnoka, a 34 éves Kozák ebben a számban címvédőként indult a japán fővárosban, az öt arany és egy ezüst után a mostani az első olimpiai bronzérme.

Címkék: Tokió, olimpia, ezüst, bronz, kajak, bajnok, arany, sport