Alakul a Kaposvári Rákóczi FC kerete, ugyanis a somogyi klub három érkezését is bejelentette. Az első érkezők egyike Czuczi Péter, aki Kőszegen ismerkedett meg a labdarúgással, majd igen fiatalon váltott és előbb a szombathelyi Illés Akadémián, ezt követően pedig a ZTE akadémiáján pallérozódott tovább. A jelenleg húsz esztendős védő a zalaiak színeiben mutatkozott be a felnőttek között a másodosztályban. Az élvonalba már nem tartott a Zetével, hanem a harmadik ligás Szentlőrinchez szerződött, amellyel kivívta a feljutást az NB II.-be. A baranyaiaktól másfél szezont követően kölcsönbe távozott, s az utolsó fél évben a ZTE második csapatában futballozott.

Jancsó Buda személyében fiatal gólzsák érkezik a Rákóczihoz. A 18 esztendős, diósdi nevelésű támadó az előző szezonban minden sorozatot összeszámolva összesen 46 gólt szerzett, ami figyelemre méltó teljesítmény. Jancsó négy szezonon át erősítette a Budai FC gárdáját, amelynek U19-es csapatával az NB I. C csoportjában szerepelt, de emellett rendszeresen lehetőséget kapott a BLSZ III. osztályában érdekelt felnőttek között is. Sőt, még BEAC futsalcsapatában is pályára lépett.

A jó felépítésű délvidéki belső védő, Kaszás Krisztián is a somogyi zöld-fehéreknél folytatja pályafutását. A 24 éves bekk a vajdasági Óbecsén kezdte pályafutását, míg Magyarországon a SZEOL, a Szekszárd és a Bácsalmás csapataiban szerepelt korábban, míg az utóbbi fél évet hazájában töltötte. Kaszás Krisztián futballcsaládból származik, hiszen édesapja, Attila is labdarúgó volt, aki korábban játszott a Mezey György irányította, akkor még NB I.-es BVSC-ben és a spanyol első osztály CD Logrones csapatában is Kaszás Krisztián és Jancsó Buda is egy évre szóló szerződést kötött a Kaposvári Rákóczival.

Címkék: átigazolás, nb3, kaposvári rákóczi, sport