Az idei, 53. Kékszalag Nagydíjon is több mint hatszáz hajó részvételére számít július 22-én 9 órakor a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ). Az első alkalommal 1934-ben, majd 2001-től megszakítás nélkül megtartott tradicionális Balaton-kerülő csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a programok tekintetében lesznek ugyan változások, de a balatonfüredi rajt és cél, valamint a légvonalban 155 kilométeres távolság továbbra is adott.

Gerendy Zoltán, az MVSZ elnöke kiemelte: az idei esztendőben is a vitorlázás ünnepe lesz a Kékszalag, amire nemcsak a versenyzők készülnek, hanem a szövetség is. "A háttérben nagyon sokan dolgoznak azért, hogy sikeres legyen a lebonyolítás. Azt sem szabad elfelejteni, hogy több mint ötszáz hajóról beszélünk, ami közel háromezer vitorlázót jelent, ennyi hajó egyidejű jelenléte a tavon már önmagában is rendkívül nagy esemény, különösen ha versenyeznek egymással" - közölte.

2017_07_06_sza_kekszalag_0067-1.jpg

Holczhauser András, az MVSZ főtitkára hangsúlyozta: változatlanul kiemelten kezelik a versenyzők és versenyrendezők egészségének megőrzését, ezért számos ezzel kapcsolatos óvintézkedést vezettek be. Idén 24 kategóriában hirdetnek győztest, a nevezésre ezúttal is az Anna Grand Hotelben kerül sor július 21-én, amely nap különlegessége lesz, hogy 17 órától a balatonfüredi Vitorlás tér lesz a házigazdája az első magyar E-Sailing bajnokság fináléjának.

Tavaly - amikor 27 hajóosztályban 535 hajó nevezett - a Vándor Róbert kormányozta RSM 2 katamarán nyert, a győztes legénység közel 18 órát töltött a vízen, hiszen a szél nem volt túl kegyes a résztvevőkhöz. A címvédő csapat vezetőjeként Kalocsai Zsolt elmondta: nehéz versenyre számít, amelyben a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is kiélezett csatát kell majd vívni a győzelemért a nagyon kiegyensúlyozott mezőnyben. Hozzátette: rengeteget edzettek, és szeretnék megvédeni címüket, ebben reálisan három-négy potenciális riválisra számít.

A résztvevőknek negyvennyolc órája van a Kékszalag távjának teljesítésére, a viadalt ezúttal is élőben közvetíti az M4 Sport, míg a versenyen új nyomkövetési rendszer mutatkozik be. Utóbbi az első olyan technikai megoldás, amely összeköttetésben áll az MVSZ versenyadminisztrációs rendszerével is, valamint képes valós idejű adatátadásra külső rendszerek felé.

Címkék: vitorlás verseny, kékszalag, Balaton, sport