Új szakmai stábbal vág neki a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságnak a Kaposvári Rákóczi FC. A somogyi zöld-fehéreket a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója Nagy Tamás irányítja majd vezetőedzőként - közölte szerkesztőségünkkel a klub.

Szinte teljesen átalakul a harmadosztályra a Kaposvári Rákóczi FC szakmai stábja, ugyanis a zöld-fehéreket a pro licenccel rendelkező Nagy Tamás irányítja majd vezetőedzőként. A korábbi élvonalbeli labdarúgó Pécsett szerzett főiskolai végzettséget személyügyi szervező szakon, ezután elvégezte a Testnevelési Főiskolán az angol nyelvű labdarúgó-szaknyelvi tanfolyamot, majd a sportedzői tanfolyamot is. A 239 NB I.-es meccsel rendelkező szakember másfél évvel ezelőtt érkezett Kaposvárra, hiszen ekkor nevezték ki a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatójává.

"Szakmai vezetőként vágytam arra, hogy az akadémia és a felnőtt csapat összekapcsolódjon. Az, hogy ez miként történt meg, az már a szakmaiságon kívül esik. Úgy vélem, hogy ebből mind a két félnek csak haszna származik. A jelenlegi helyzetben ennél jobb és célszerűbb döntést nem lehetett volna hozni. A folyamatosságot kell nézni, azt, hogy a fiatalok számára adjunk jövőképet, biztosítsuk azt, hogy szintet tudjanak lépni és lássák maguk előtt a lehetőséget. Ez a mi munkánkat is jobbá és könnyebbé teszi. Bízom benne, hogy a gyerekek ezentúl nem mennek el másik egyesületbe, hiszen nyitva áll előttük az ajtó, ezért pedig érdemes dolgozni" - fogalmazott Nagy Tamás. 

A szakember úgy gondolja, hogy folyamatosan pallérozódnak az akadémián olyan tehetségek, akikkel újra elérheti aranykorát a Rákóczi, amikor is tíz éven keresztül szerepelt a legmagasabb osztályban, ahol számos saját nevelésű játékos töltött be meghatározó szerepet.

"A feladatunk nem egyszerű, de optimista vagyok. Három dolog szükséges: türelem, támogatás és bizalom. Ahogy a polgármester úr is fogalmazott: egy szerethető csapatot kívánunk építeni, melynek a folyamatos fejlődés az alapcélja."

Nagy Tamás számára nem ismeretlen a felnőtt futball világa, hiszen korábban volt a Ferencváros, a ZTE és Pécs első csapatának edzője is.

"Őszinte leszek, úgy voltam vele, hogy nem szeretnék újra felnőtt csapatnál dolgozni, de ez most egy speciális helyzet. Azt érzem, hogy tartozom ennyivel az akadémiának és az ott nevelkedő gyerekeknek. Megtiszteltetésként élem meg ezt a feladatot, melyet optimistán látok. A tehetségek ott ülnek az öltözőben, de a tapasztalat még hiányzik. Sok munka kell és az akadémián már bizonyítottuk, hogy szervezettséggel, tehetségképzéssel sok mindent el lehet érni, még olyan nehéz időszakban is, mint a pandémia. A nagy klubok elcsábították eddig a jobb játékosainkat, de most adott a lehetőség, hogy egy gazdaságilag és szakmailag is kiszámítható, nyugodt és stabil hátteret tudunk biztosítani az akadémistáinknak."

A szakmai stábban Klink Zoltán asszisztens edzőként kap majd szerepet. A tréner a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiánál dolgozik együtt Nagy Tamással, mint fejlesztési igazgató. Labdarúgóként a Vasas és az Újpest csapatában tette le névjegyét, majd testépítéssel kezdett el foglalkozni. Erőnléti edzőként dolgozott a Vasasnál és a III. Kerületnél valamint a bokszoló Erdei Zsolt, a kajakos Kammerer Zoltán, az úszó Verrasztó Dávid, illetve Kozma Dominik és a magyar női vízilabda válogatott felkészülését is segítette. Az A-licenccel rendelkező szakember dolgozott az utánpótlás labdarúgó-válogatottaknál is, akárcsak a harmadosztályú Egernél, mint vezetőedző.

Címkék: Rákóczi fc, Nagy Tamás, vezetőedző, sport