A vírushelyzet miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett, a tömeges rajtok helyett folyamatos rajtoltatással indult el szombaton az immár hetedik alkalommal megrendezett McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton mezőnye - írják közleményükben a szervezők.

A siófoki Újhelyi strandról 2200 kerékpáros indult útnak, akik 5 különböző táv közül választhattak. A legnagyobb kihívást jelentő Balaton XL és L távoknak közel 1000 bringás vágott neki. A 206 kilométeres, embert próbáló Balaton XL túra a hajnali órákban indult és az óramutató járásával megegyező irányban kerülte meg a tavat.

Tour de Balaton

A szintén reggel startoló Balaton L túra valamivel rövidebb volt – az indulóknak „csupán” 168 kilométert kellett megtenniük a tó nyugati medencéje körül. Délelőtt indult a harmadik, Balaton M névre keresztelt túra is, 78 kilométeres távon. A túrázók Szántód felé vették az irányt, és egy rövid tekerés után komppal szelték át a Balatont. A Tihanyba érkezést követően a résztvevők kelet felé haladva tértek vissza Siófokra.

Akik könnyedebb tekerésre vágytak, azok válaszhattak még a 30 és a 6 kilométeres távok közül is. 

A jótékonysági kerékpártúrán idén 5 millió forint adomány gyűlt össze.

A jelenleg hatályos kormányrendeletnek megfelelően a rendezvényen csak védettségi igazolvánnyal vagy hivatalos sportolói igazolással lehetett rajthoz állni. Az ezekkel nem rendelkező nevezők programon kívül, önállóan teljesíthették a távokat, de az érmet, pólót és kulacsot is tartalmazó emlékcsomagot a túra végeztével ők is átvehették. Kötelező volt a maszk viselés a frissítőpontokon és a nevezési sátorban, a kézfertőtlenítők kihelyezése mellett pedig a szervezők a távolságtartásra is felhívták a résztvevők figyelmét. 

Címkék: túra, tour de balaton, kerékpár, verseny, sport